A tudattalan álomvilágok tudatos képviselői

A tudattalan álomvilágok tudatos képviselői
József Attila és Frida Kahlo művészete önértelmezés és önmisztifikálás határán

Hogyan segíthet a művészet identitásunk alaposabb kiismerésében és traumáink
feldolgozásában? Miként jelenthetnek veszélyt egy alkotó nonkomformista nézetei a kor
szociopolitikai cenzúrarendszerére? Milyen árat kell fizetnie annak, aki ideológiai változást
próbál elérni műveivel?
József Attila és Frida Kahlo a 20. század két olyan megkerülhetetlen alakja, akinek mind
életútja, mind pedig életműve kapcsán felmerülhetnek ezek a kérdések. Merész alkotói
stílusukkal, illetve tabudöntögető reprezentációikkal ugyanis megelőzték korukat, és gyakran
megbotránkoztatták a társadalom konzervatív értelmiségi elitjét.
A költőnek már korai alkotói korszakát is szabadszellemű, innovatív gondolatiságú
versek jellemezték. Ilyen az Imádság megfáradtaknak című, 1924-ben írt költeménye is,
amelynek előremutató koncepciója és tematikája a 20. század második felére jellemző objektív
líra elemeit hordozza. A vers ugyanis rámutat a hétköznapi tárgyakban és tevékenységekben rejlő
szakralitásra, a spiritualitást, az újjászületés lehetőségét pedig a természetben keresi („Mert a
fűszálak sose csorbulnak ki, / Csak a kardok, tornyok és ölő igék,”). Továbbá a vers utolsó
sorában izgalmasan értelmezi újra az imádkozás vallásos hagyományát. Azáltal ugyanis, hogy a
fohászok elterjedt záróformuláját („Ámen” 1 ) az „Akarom” igével helyettesíti, a gondviselői
közbenjárásra való passzív várakozást az aktív cselekvés szándéka és a változtatás vágya váltja
fel. A költemény tehát újragondolja a keresztény hitrendszer konvencionális szakralitásfogalmát
és áthelyezi annak súlypontját a profanitásba.
Mindez valószínűleg szembement a kor jobboldali értelmiségi elitjének a konzervatív
eszmerendszerével. Azonban az egy évvel később, 1925. március 25-én a Szeged 2 napilap által
közölt, Tiszta szívvel című verse robbantott ki igazán nagy botrányt. Ahogyan azt Hollósi Zsolt a
Szeged.hu oldalán megjelent cikkéből megtudhatjuk, „a Szegedi Új Nemzedék címmel
megjelenő, magát keresztény politikai napilapnak nevező szélsőjobbos újság 1925. március 29-i
számában két cikkben is megtámadta a költőt.” (Hollósi 2025) A cikk továbbá Fehér Edének,
József Attila egykori hallgatótársának a visszaemlékezésével támasztja alá, hogyan tanácsolta el
két tanú jelenlétében Horger Antal professzor a költőt a tanári pályától. 3
Ugyanebben az évben, 1925. szeptember 17-én Frida Kahlo szürrealista mexikói
festőművész súlyos buszbalesetet szenvedett. Kahlo és barátja, Alejandro Gómez Arias hazafelé
tartottak az iskolából, amikor a fapados busz, amelyen utaztak, összeütközött egy villamossal.
1 Az ámen (אמן) nyelvi gyökere megegyezik az emunah (אמונה) szóval, amely hitet jelent.A zsidó gondolkodásban a
hit egy bizonyítékon alapuló meggyőződés, hasonlóan ahhoz, ahogyan a bíróságon megszületik egy ítélet. A Talmud
szerint az ámen az El Melech Ne'eman rövidítése is, ami azt jelenti: „Isten, a megbízható/hitelt érdemlő király”.
2 Az ellenzéki, liberális szellemű Délmagyarország című napilap akkoriban ezen a néven jelent meg.
3 „– Kérem, József úr, ön egy verset írt a Szeged múlt szerdai számába. Többek között azt írta, hogy nincs se istene,
se hazája. És hogy ha kell, eladja magát és embert öl. Kérem, én a bölcsészeti kar álláspontját közlöm önnel: ön
középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot, ön elvégezheti a
bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.– De professzor úr, mikor én azt a
verset írtam, már három napja nem ett… – Kérem! – ezt a kérem-et igen élesen dobta közbe, elvágva Attila szavát –
a verse megjelent. Csak ennyit akartam önnel közölni.” (Hollósi 2025)

Többen meghaltak, Kahlo pedig majdnem halálos sérüléseket szenvedett − egy vaskorlát
átnyársalta és eltörte a medencecsontját. Emellett a gerince, több bordája, a lába és a kulcscsontja
is megsérült. A számos életmentő gerincműtétet követően gipszfűzőt kellett viselnie és a
lábadozás időszakában ágyhoz kötött életmódot folytatott. Főként ennek az elszigetelt és
mobilitástól megfosztott létállapotnak a hatására vált az önarckép-festészet mesterévé, ugyanis a
szobája falai közé zárva, önmagának, saját identitásának és valóságészlelésének a
tanulmányozása egyféle terápiaként segítette át a művészt az állandó szenvedéssel járó,
megpróbáltatásokkal teli időszakon.
József Attila Születésnapomra (1937) című verse szintén egyféle öngyógyító jelleggel is
bírt a költő számára. Az alkotás az álombeli manifesztumokra jellemző, paradox, kettős
tudatállapotot idézi meg. A költő ugyanis egyszerre feladója és címzettje versének („ajándék,
mellyel meglepem / e kávéházi szegleten / magam / magam.”), a felelevenített traumatikus
esetnek pedig egyidejűleg válik az objektíven eltávolodó szemlélőjévé és a szubjektíven érintett
elszenvedőjévé. Utóbbi az irónia és a cinizmus eszközeivel igyekszik feldolgozni sérelmét,
gúnyosan reflektálva a Horger Antallal való atrocitására: „Intelme gyorsan, nyersen ért / a
»Nincsen apám« versemért, / a hont / kivont / szablyával óvta ellenem. […] Ha örül Horger
Antal úr, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul, / sekély / e kéj - / Én egész népemet fogom / nem
középiskolás fokon /taní- / tani!” (József 1937)
Az önábrázolás lehetőségeinek és ellehetetlenülésének a reprezentációi Kahlo
munkásságát is nagy mértékben meghatározták. Ahogyan azt Milián Orsolya A festészet
történetmondásáról. Frida Kahlo önéletírása című tanulmányában kifejti: „Az önéletrajz
metapoiézisze, amelyet a szerző (implied author) időben állásának fikcionálásával, a valóság
átpoetizálásával konstruál meg, nemcsak az önmegértés figurája, nem egyszerűen olyan
nárcisztikus struktúra, amely az én eltárgyiasításának katartikus élményére épül, hanem az én
önmagaságához való viszonyának, az én elbeszélhetőségének modalitását, valamint az én
»nyelviesítésének« lehetőségeit is jelzi. […] az »új nyelv« feltalálása csak újabb
figuratív−diszfiguratív mozgásokba ütközhet. […] az én jelölőlánca egyrészt soha nem érheti
tetten, nem érheti utol a maga másikát, másrészt az én lényegi hasadtságából, a
dividuumállapotból következően az én mindig ellenáll individuumként való
megképezhetőségének.” (318) Erre az identitástapasztalatra játszik rá metareflektíven Két Frida
(Las dos Fridas, 1939) című festménye. Az alkotás annak a tudathasadásos állapotnak a kognitív
disszonanciáját igyekszik megragadni, amelyet az 1925-ben elszenvedett buszbaleset
traumatikus tapasztalata váltott ki. Az egyik Frida hagyományos mexikói viseletben, a másik
pedig a 20. századi modernség divatsztenderdjeinek megfelelő európai öltözetben látható. A kép
nem sokkal a Diego Riverával való válását követően készült, ezáltal a két alteregó egyrészről
múltját és jelenét, életének boldog és boldogtalan időszakát állítja szembe egymással. A tehuana
népviseletben 4 látható énje ugyanis az érzelmileg beteljesült, szerelmes Fridát idézi meg, míg a
fehér ruhát viselő alakmása a csalódás által megviselt, magányos Fridának a megtestesüléseként
is értelmezhető. Szintén ezt az interpretációt támasztja alá az a miniatűr arckép a mexikói Frida
kezében, amely Diego Riverát ábrázolja. Az apró portré, amelyet Kahlo mise en abyme-szerű
eljárással 5 leleményesen a kettős önarcképbe illesztett, azért izgalmas, mivel az európai Frida
4 A tehuana jelentése egy hagyományos mexikói öltözet, melyet Oaxaca régiójában viselnek, és a nők gyakran
hordják. Emellett a "tehuana" kifejezés jelenthet egy olyan nőt is, aki ilyen ruhát visel, vagy magát a ruházatot is. A
tehuana öltözet gyakran élénk színű, hímzett, és jellegzetes a fejdísze is. Frida Kahlo is gyakran viselte ezt az
öltözetet, és ez is hozzájárult a népszerűségéhez.

szívéből látszólag pont egy olyan méretű és alakú darab hiányzik. Másrészről ez a kettős
ábrázolásmód a festőművész gazdag kulturális örökségének és az ebből fakadó hibrid
identitásának a reprezentációit hordozza, amely által apjának, Guillermo Kahlonak a német
gyökerei, illetve anyjának, Matilde Calderonnak a mexikói származása előtt egyaránt tiszteleg.
Az utópista vizionárius alkotó hitt egy jobb világ megalapozásának a lehetőségében, így az
elnyomott kisebbségek felkarolásának, a mexikói nemzeti identitás iránti büszkeség
kifejezésének, illetve a társadalmi osztálykülönbségek felszámolásáért folytatott küzdelemnek a
témái teljes életművét végigkisérték.
Kahlohoz hasonlóan József Attila gondolkodásmódját és világnézetét is a rendszerszintű
diszkrimináció és korrupció elleni lázadás határozta meg. Nem meglepő tehát, hogy a marxista
ideológia jelentős hatást gyakorolt a költészetére. Ahogyan erre Kiss Endre filozófus,
filozófiatörténész A történelem futószalagán (A marxizmus József Attila költészetében) című
tanulmányában rámutat: „Életének alig van tanúja, aki ne szólna arról, hogy tanulmányozta a
marxizmust. 1924-et tarthatjuk az első olyan évnek, amikor intenzív stúdiumaiba belefogott.
»Elmélyült tájékozottsága« a marxista irodalomban már 1929-30-ban ténynek volt mondható.”
(Kiss 1980) A szövegből továbbá az is kiderül, hogy a költő egy teljes, több éven át tartó alkotói
időszakát szentelte ezen tanok vizsgálatának és verseiben való tematizálásának. „Marxi
motívumok már 1925-től kimutathatók, az 1931-es évnek a Munkások előtti termése pedig
különösen bővelkedik agitatív, osztályharcos versekben (Aranybojtú, Farsangi lakodalom,
Áradat, Párbeszéd, Szocialisták, Lebukott). Elsősorban mégis a Munkások első szakasza és
utolsó négy sora fontos szempontunkból: Forgolódnak a tőkés birodalmak, / Csattog világot
szaggató foguk./ Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, / S mint fészket ütik le a kis falut. / Egy
nyál a tenger! Termelő zabálás, - / Kis, búvó országokra rálehel / A tátott tőke sárga szája. Párás /
Büdösség-felhő lep bennünket el.” (Kiss 1980) A vers a globális szintű kapitalista
kizsákmányolás ellen szólal fel, a termeléscentrikus piaci logika profithajhász mechanizmusait
pedig a marxi terminológia által figurázza ki. „»A termelő zabálás« szószerinti parafrázisa a
marxi »termelő fogyasztás«-nak, mely első ízben A politikai gazdaságtan bírálatának
alapvonalai »Bevezetésé«-ben fogalmazódik meg.” (Kiss 1980)
A marxista filozófia által közvetített társadalomkritika Kahlo politikai szerepvállalásának
és művészetének egyaránt szerves részét képezte. Lázadó, forradalmi szemléletmódja magánéleti
döntéseit és művészi gesztusait is áthatotta. Többek között ezzel magyarázható azon érdekes
megnyilvánulása, hogy születésnapját (amely valójában 1907-re datálható) 1910-re, azaz a
mexikói forradalom évére módosította. Továbbá, férjével együtt tagja volt a Mexikói
Kommunista Pártnak, Rivera pártból való 1929-es kizárásáig. Világnézetbeli és ideológiai
sokszínűségének egyik legerőteljesebb vizuális leképeződése Moses (Mózes, 1945) című
festménye, amely ütközteti, ugyanakkor együttesen reprezentálja a vallásos, az okkultista, a
filozófiai és a természettudományos gondolkodásmódot. A festmény középpontjában ugyanis a
női reprodukciós rendszer látható, amely a születést és a teremtő erőt szimbolizálja, a fölé festett
nap és esőcseppek pedig az életadó természet ősi spiritualitásához vezetnek vissza. Körülöttük az
első sorban a különböző korok főbb vallási irányzatainak a szimbólumait, az azték kultúra és az
ókori egyiptomi civilizáció hitvilágának, illetve a görög, a zsidó és a keresztény vallásnak a
jelképeit sorakoztatta fel. Alatta, a következő sorban azoknak a nagy gondolkodóknak, szellemi
5 A mise en abyme szó szerint „mélységbe helyezés”. A kép másolatának önmagába helyezésének formális
technikája.

vezetőknek az arcképei láthatók, akiket Kahlo nagyra becsült (Sztálin, Lenin, Marx, Gandhi,
Krisztus stb.) 6 . A legalsó sorban pedig egy tömeg látható, amelyet csimpánzok, emberelődök és
modern értelemben vett emberek alkotnak, ezáltal utalva a darwini evolúciós elméletre.
Egy másik említésre méltó festménye halála évében, 1954-ben készült, és a Marxism Will
Give Health to the Sick (A marxizmus meggyógyítja a betegeket) címet viseli. Ábrázolásmódja
már-már az ikonfestészet szakralitását idézi, Marx alakját egyféle isteni entitásként láttatva, aki
majd átsegíti őt a túlvilágra. Továbbá szintén a vallásos témájú freskók logikájára játszik rá a
kezében tartott könyv szimbolikája is, ami azonban jelen esetben nem a Biblia, hanem a
Friedrich Engels és Karl Marx által írt A Kommunista Párt kiáltványa című, 1848-ban megjelent
politikai pamflet.
Fontos azonban megjegyezni, hogy Kahlo politikai nézeteit nem a kommunista
hatalomgyakorlás vágya, hanem egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom létrehozásának
idealista eszménye vezérelte. Hasonló motivációk hajtották a nézetei miatt számtalanszor
meghurcolt, megbélyegzett és cenzúrázott József Attilát is. De leginkább az a közös a 20. század
két korszakalkotó gondolkodójában és művészében, hogy megannyi szenvedésük és traumatikus
tapasztalatuk ellenére hittek az élet ünneplésének szentségében és az emberi jóság
szakralitásában. Mindegy, hogy az égben lakik, a tejben, nevetésben, sóban, vagy mibennünk.

6 Ironikusan Hitlert is ide sorolta, „tékozló fiúként” hivatkozva rá.

Felhasznált irodalom

Primér irodalom:
József Attila: Versek. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.

Szekundér irodalom:
Hollósi Zsolt: Százéves a Tiszta szívvel – tíz tiszta szív mondja el József Attila versét a
jubileumon. Szeged.hu, 2025. (link: https://szeged.hu/cikk/szazeves-a-tiszta-szivvel-tiz-tiszta-
sziv-mondja-el-jozsef-attila-verset-a-jubileumon)
Kiss Endre: "A történelem futószalagán" (A marxizmus József Attila költészetében). in:
Irodalomtörténeti Közlemények, 1980/5-6., 581−590.
Milián Orsolya: "A festészet történetmondásáról. Frida Kahlo önéletírása". In Képátvitelek.
Tanulmányok az intermedialitás tárgyköréből. Szerk.