Akarom!
Akarom!
A fiú elfáradt. Nagy döntés, feladat állt előtte, erős kétségek gyötörték. Lekuporodott a fal mentén a
sarokba. Hosszú haját összefogta, sötét ruháján foltot hagyott a sárga fal pora. Nem bánta. Képtelen
volt a biztos célt maga elé kitűzni, mint régen a céllövöldében, gyerekkorában. Apja vitte oda. Akkor
ígéretesen sütött a nap, május volt, a templomkertben fehér fátyolos menyasszonyok sétáltak.
Most egy meztelen, női szobor állt talpazatán előtte. Gúnyosan nézett a fiú szemébe, egyik formás
mellbimbóját tenyerében tartotta.
- Nem tudsz már felizgatni! – nézett el mellette sápadtan a fiú.
- Volt másképp is! – szólalt meg a női szobor angolul.
- Volt – válaszolt rekedten a fiú. – Téged kerestelek mindenütt. Folyton téged vártalak. Csapda
vagy!
- Úgy! Még vádolsz is – nevetett fel kacéran a szobor.
- Legalább beszélj magyarul, most nem Londonban vagyunk – tette rendbe a fiú.
- Igen? És a franciához mit szólnál? Hozzak egy szelet Párizst neked? – emelte fel jobb lábát a
szobor, formás combjai máskor nagy izgalmat okoztak volna a fiúban. - Gondold meg! Én
minden nyelven téged szolgáltalak! Értsd, ahogy akarod.
A fiú most dühösen felpattant. Kirohant, majd egy festékpalettával, ecsettel tért vissza.
- Nem lehetsz fehér! – üvöltötte. – Neked nincs közöd az ártatlansághoz!
Majd egy nagy adag feketét vitt fel az ecsettel a szűzies testre.
- Fekete, szexis ruhában vonaglottál előttem a táncparketten. Mikor beléptem, már téged
kerestelek. Másra rá sem néztem. Mégis egy másik férfi karjaiban kötöttél ki, még
visszanéztél, mielőtt csukódott a szoba ajtaja.
A kőszobor nő csak nevetett. Most vérvörös festéket vitt fel az ecset, körben a nyak tájékán.
- Amikor anyám sírja előtt álltam, vérvörös ruhában pózoltál, piros szád és a levegőben úszó
parázna, piros szívek arra csábítottak, hogy a fehér virágcsokrot a te lábaid elé tegyem.
Kúszva eredtem utánad, hagytam mindent magam mögött.
- Ideje volt már elszakadnod- röhögött a démon, s a vérvörös csík lassan szivárgott a fekete
felé.
- Kiütötted kezemből a tejet, megitattál a kábító nedűvel, hogy együtt kéjelegjek, tobzódjak
veled – ordította a fiú, s az összes lilát a szobor fejére kente.
- De milyen jó is volt az! Hiszen benne voltam sóhajaidban, nevetésedben – csücsörített a nő
lila ajkával, sós levegő után kapkodott sípoló tüdejével. – Kérek még rózsaszínt, kéket és
zöldet – krákogott azért is.
- Igen. Megkapod – mázolta fel a fiú a színeket, már a forma alig volt felismerhető. – Úsztam,
lebegtem utánad a kék égbolton, bebújtam a kék felhőkbe, hogy veled legyek. Ültem a hajó
tatján, mereven figyeltem a kék hullámokat, hátha legalább sellőként megérintesz. Zöld, lágy
fűszálak alján szeretkeztünk esztelen. Te voltál az én Istenem. Rózsaszín gyöngyöt fűztem
nyakadba boldogságom arcomon pergő, megkeményedett könnyeiből. De te ezt nem
érdemelted! Sárga fénynyalábbá, szürke köddé váltál folyton, hogy újból erőt gyűjtsek,
keresselek, létezésedről bizonyosságot szerezzek.
Elfáradtam. Értsd meg – tett le a fiú az ecsetet. – Már nem vágylak. Kiszínezni se tudlak. És
főleg nem hiszek benned.
A szobor száraz, nyugodt hangon válaszolt.
- Miért akarod mindig a tökéletest? A kételyek nélküli igazságot? És miért mutatod magad
folyton erősnek?
- Még te mondod ezt? – jajdult fel a fiú. Kardot keresek, összetörlek. Akkor fogok tőled
megszabadulni.
Mégsem tudott felállni. Térdre roggyant, távolról mormoló imát kavart fel, rakott elébe a szél.
- Szabadíts meg a gonosztól – suttogták sokak ajkai.
Ekkor a női szobor váratlan megroppant, meggörnyedt, majd darabjaira hullt. Csend telepedett a
sötétre.
Másnap ígéretesen megkondultak a harangok. Sütött a nap, az orgona virágzott. A násznép csakúgy
hömpölygött a fiatal pár után. A fiú kissé álmos és zaklatott volt, mint aki életbe vágó csatát vívott.
Zavartan nézett a hófehér selyemben mellette álló, hosszú fátylat viselő hús-vér lányra. Érdekes, az
arcán mintha egy régi kardvágás heges nyoma sejlett volna, s szép, szőke hajfürtjei között egy lila is
megbúj volna titokban.
- Akarod-e… - kezdett bele a kérdésbe a pap.
- Akarom! – kiáltotta erős hittel, telt hangon a fiú.
A nászúton biztos kézzel lőtt egy színes ruhás babát a sátorban, kezébe nyomta a mögötte álló
kisfiúnak.