Nem-lét és nem-idő
Közzétéve: 2 éve
Szerző: Lajtos Nóra
Versek
NEM-LÉT ÉS NEM-IDŐ
(„Vajon maga az idő a lét horizontjaként nyilvánul meg?”
M. Heidegger: Lét és idő c. könyvének zárómondata)
naplementekor pipacstemető a nyári ég alja,
a fény kettétörik, mint áldozati ostya a szánkban;
nem vagyunk, ha nem akarunk lenni, mert a van fájni tud,
gombostű szúrja át vágyaink lepkeszárnyait---
a fény kettétörik, mint áldozati ostya a szánkban;
nem vagyunk, ha nem akarunk lenni, mert a van fájni tud,
gombostű szúrja át vágyaink lepkeszárnyait---
szájfényű hajnalban, a kékbetűs égbe karcollak téged,
hogy akkor is légy, ha én nem leszek; fekete hátizsák
vagyok a halál hátán: kulacsomból a víz elfogyott,
érezlek még, minden pillantásodban, tudom, ott vagyok---
hogy akkor is légy, ha én nem leszek; fekete hátizsák
vagyok a halál hátán: kulacsomból a víz elfogyott,
érezlek még, minden pillantásodban, tudom, ott vagyok---
rúzsfoltos délben izzó állítmányod lennék,
de akkor kínos lenne a jelenvalólét,
mondd, ha már az idő mokkáskanálnyi, mit tegyek?
szétvegyül, mint tejszín a kávéban, az emlékezeted---
de akkor kínos lenne a jelenvalólét,
mondd, ha már az idő mokkáskanálnyi, mit tegyek?
szétvegyül, mint tejszín a kávéban, az emlékezeted---