Újratemetés

Újratemetés

Május volt, erre biztosan
emlékszik, orgonák hónapja,
anyák napja után két nappal.
A temető hátsó bejáratánál
egy-egy szál fehér rózsával
és fenyőággal várták
– anya és lánya –
várták a fekete Volkswagent,
amely vidékről szállítja be
a szülők-nagyszülők
földi maradványait.
A rózsák csak illatoztak
a temetői csöndben,
a fenyőágak viszont
szúrták a tenyerüket.
Ezek voltak az emlékek.
Azok gyakran szoktak szúrni,
de most mégis a rózsaillatra
koncentráltak. Időközben
begurult a halottas kocsi,
amit egészen a hűtőkamráig
követtek autóval. Ott felnyitották
a kocsi tetejét, és külön kiszedték
az új koporsófedelet, majd az alsó
részét is, amelyben selyem bélésben,
fekete zsákban nyugodott az
édesapa-nagyapa, aki már 16 éve,
hogy nincs közöttük, és a fejéhez
helyezték az édesanya-nagymama
fekete műanyagdobozos urnáját.

Nem ilyenre számítottak,
de nem volt mit tenni.
Majd beszállították őket
a hűtőkamrába.
Állítólag akkora a talajvíz otthon,
hogy vízben úszott a koporsó,
amely már teljesen szét volt rohadva.
Az édesapán-nagyapán rajta volt
a csizmája, egyben volt még, úgy
tudták átemelni az új koporsóba.
Csak az arcát takarta a szemfedél,
de talán jobb így. Másnap megtörtént
az újratemetés is. Árnyat adó
hatalmas fa alatt nyugosznak
most már mindörökre.
Ott várják a halottébresztő
harsonahangot, bízva
az örök feltámadás poétikájában.