Charles Bukowski: Találkozásom egy híres költővel

Találkozásom egy híres költővel

Találkozásom egy híres költővel
már régóta népszerű ez a költő,
és pár homályos évtized
után az a
megtiszteltetés ért,
hogy érdeklődött
irántam,
és meghívott a tengerparti
lakásába.
homokos volt, én
heteró, sőt rosszabb,
dúvad.
megérkeztem,
körbenéztem, és
azonnal rákérdeztem (mintha
nem lett volna nyilvánvaló), „hé, hol
a fenében vannak
a csajok?”.
csak mosolygott és megpederte
a bajszát.
volt egy kevés salátája,
finom sajtjai és
más csemegék
a fridzsiderben.
„hol a fenében vannak a
sörök, ember?”,
kérdeztem.
nem számított,
vittem magammal,
és el is kezdtem
vedelni.
aggódva rám
nézett: „hallottam,
milyen vulgáris tudsz lenni, kérlek,
kímélj meg tőle!”
lecsúsztam a
kanapéján, dühödten: „a picsába, bébi, nem
fog fájni! ha-ha-
ha!”

„jó író vagy”, mondta
„de nagyon alávaló
a modorod!”
„ezt szeretem a legjobban
magamban, bébi!”
folytattam az ivást,
és hirtelen
úgy láttam,
mintha eltűnt volna
valami fa tolóajtó
mögött.
„hé, bébi, gyere
már! neked se lesz
rossz! leülünk, és
egész éjjel csacsogunk
majd arról az ostoba
irodalmi szarról!
nem leszek
kegyetlen, basszus,
megígérem!”
„nem bízok benned.”
fogadkozott vékony
hangján,
hát nem volt mást
tenni, mint
ledőlni, túl
részeg voltam már,
hogy hazavezessek.
amikor felkeltem
reggel, mosolyogva
hajolt
felém.
„hú” mondtam,
„szia...”
„komolyan gondoltad,
amit mondtál tegnap este?”
kérdezte.
„hát, mi is vót
az?”

„behúztam az ajtót,
ott álltam,
rám néztél és
azt mondtad, úgy
festek mintha éppen
vigyázzba állnék egy hatalmas
tengerjáró
hajó orrában...
azt mondtad, úgy nézek
ki, mint egy norvég!
igaz ez?”
„jajaja, tényleg”
meleg teát hozott
piritóssal,
és be is faltam.
„hát” mondtam, ”jó,
hogy
találkoztunk...”
„biztosan”,
válaszolt.
az ajtó
becsukódott mögöttem,
és megtaláltam a liftet is
lefelé,
majd
egy kis kóválygás után
a tengerparti oldalon
az autómat is megtaláltam,
beszálltam,
elhajtottam.
ami számomra kedélyes
együttlétnek
tűnt köztem
és a híres költő között
valójában nem is volt
az:
hihetetlenül gyűlölködő
cuccokat kezdett el
írni rólam,
és

benne volt a
bögyömben.
minden gond
ugyanabból fakadt,
mint amiből a többi író
találkozásánál is.
és
akárhogy is,
nem volt igaz
az a rész,
hogy
lenorvégoztam:
Vikingnek
neveztem.
és az se igaz,
hogy a
segítsége nélkül
sose kerülhettem
volna
a Penguin Kiadó
Kortárs Költők
Gyűjteményébe
vele egyetemben.
és ki
is volt ő?
na ja:
Lamantia.
=========================

I Meet The Famous Poet
this poet had long been famous
and after some decades of
obscurity I
got lucky
and this poet appeared
interested

and asked me to his
beach apartment.
he was homosexual and I was
straight, and worse, a
lush.
I came by, looked
about and
declaimed (as if I didn't
know), "hey, where the
fuck are the
babies?"
he just smiled and stroked
his mustache.
he had little lettuces and
delicate cheeses and
other dainties
in his refrigerator.
"where you keep you fucking
beer, man?" I
asked.
it didn't matter, I had
brought my own
bottles and I began upon
them.
he began to look
alarmed: "I've heard about
your brutality, please desist from
that!"
I flopped down on his
couch, belched: "ah, shit, baby, I'm
not gonna hurt ya! ha, ha,
ha!"
"you are a fine writer," he
said, "but as a person you are
utterly
despicable!"
"that's what I like about me
best, baby!" I
continued to pour them
down

at once
he seemed to vanish behind
some sliding wooden
doors.
"hey, baby, come on
out! I ain't gonna do no
bad! we can sit around and
talk that dumb literary
bullshit all night
long! I won't
brutalize you,
shit, I
promise!"
"I don't trust you,"
came the little
voice
well, there was nothing to
do
but slug it down, I was
too drunk to drive
home.
when I awakened in the
morning he was standing over
me
smiling.
"uh," I said,
"hi..."
"did you mean what you
said last night? he
asked.
"uh, what wuz
ut?"
"I slid the doors back and
stood there and you saw
me and you said that
I looked like I was riding the
prow of some great sea
ship... you said that

I looked like a
norseman! is
that true?"
"oh, yeah, yeah, you
did..."
he fixed me some hot tea
with toast
and I got that
down.
"well," I said, "good to
have met
you..."
"I'm sure," he
answered.
the door closed behind
me
and I found the elevator
down
and
after some wandering about the
beach front
I found my car, got
in, drove off
on what appeared to be
favorable terms
between the famous poet and
myself
but
it wasn't
so:
he started writing un-
beliable hateful stuff
about
me
and I
got my shots in at
him.
the whole matter
was just about
like

most other writers
meeting
and
anyhow
that part about
calling him a
Norseman
wasn't true at
all: I called him
a Viking
and it also
isn't true
that without his
aid
I never would have
appeared in the
Penguin Collection of
Modern Poets
along with him
and who
was it?
yeah:
Lamantia.