Egy egészen szép üzenet az ismeretlen jövendőbelimnek
Írta: B Hargitai Margaréta
Közzétéve 3 hete
Megtekintések száma: 47
Egy egészen szép üzenet az ismeretlen jövendőbelimnek
Ha egyszer elválnánk,
azt hiszem, csak egy vita
során robbanna ki belőlem,
úgy vágnám az arcodba,
hogy most elválok tőled,
ilyesmit nem lennék képes
tárgyilagosan kezelni,
a válás után te költöznél el,
mert nem tudnál egy olyan
helyen élni, ami tele van
a közös emlékeinkkel,
neked van szükséged
tiszta lapra. Én maradnék,
amíg le nem jár a szerződés,
talán egyszer hosszabbítanék
is, de mire készen állnék
egy új kapcsolatra, én is szedném
a sátorfámat. A közös barátaink
addigra szétszálazódnának
állásfoglalásuk szerint, ki
az én barátom lesz, ki a tiéd,
nekem senki sem beszél
majd rólad, s te is csak egy-egy
félbeharapott mondatból tudod
majd meg, hogy van valakim.
Letiltjuk
egymást a szociálmédiában,
amíg erősek az indulatok,
nincs lelkierőnk belenézni
egymás életébe. Egészen
sokáig fogalmazom meg még
fejben a munkából hazafelé,
hogy mit is mesélek el neked,
és már nem kerülöm el azt
a játszóteret, ahol megláttalak
kezelábahosszú kamaszként
hintázni egy este, a véletlen hozott
össze meg a húgom kutyája,
ami odaszaladt hozzád,
és mindig valami édes keserűség
fog el, hogy már nem vagy az
életem része, pedig kettőnk
közül én vagyok a racionálisabb,
és gondolom, hogy amikor
anyukád meghal, azt te is velem
osztanád meg, mert tudod, hogy
lányaként szerettem, de azt
nem tudod, hogy mi ketten
titokban tartottuk ám a kapcsolatot,
mert az egymás iránt érzett szeretetünk
tényleg őszinte volt,
de a te új kapcsolatodban nem akart
egyikünk sem kavarodást okozni,
és miután ez az utolsó
emberi kapocs is eltörik,
tényleg szabadon engedlek magamban,
persze, az esküvői fotóinkat nem dobom
ki, de elteszem, hogy ne kerüljön
mindig a kezem ügyébe,
mert olyankor nem tudok
tovább dolgozni, és sajnálni
kezdem magam, hogy épp
velem történt meg, hogy
nem élünk boldogan együtt,
míg meg nem halunk,
de persze tudom, hogy
önáltatás, már a jegyességünk alatt
is tudtam, hogy hiba, de
annyira akartam, hogy ne az legyen,
azt hittem, mindent
meg tudok oldani, de vannak
olyan kompromisszumok, amiket
csak azért sem fogok meghozni,
úgyhogy tudom, minden, ami
történt, a sors akarata,
és én el is fogadom, fogadnám,
és hagynám, hogy úgy történjen
minden, ahogy el van rendelve.
Egy furcsa napon aztán összefutunk
a játszótéren, két szülő,
két gyerek, akik nem testvérek.
Éretten, szomorú mosollyal
pillantunk össze,
a sors, a véletlen
pedig ott röhög rajtunk
a húgom kutyája nélkül,
térdét csapkodva
a kerítésen kívül.