Hajnal Hatkor

Írta: Ferenczfi János


Közzétéve 1 hete

Megtekintések száma: 46



Hajnal hatkor
Para frász Varró Dániel Unalmas őszi vers az unalomról című versére

Ébredezni pirkadatkor, útra kelni reggel hatkor,
Önmarcangolás, tudom, kávé folt az államon.
Kósza szél fú át kabáton, madár zsibong minden ágon,
Részegítő fény vakít el, mégse bánt e hangzavar,
Útra keltem víg kedéllyel, útnál több ez: alkalom,
Úton lenni jó nagyon!

Már a várost hátra hagyva, szalonnához jár a hagyma,
Csókod íze jobb, tudom: Ambrózia, oltalom.
Ám ha már magamban járok, erdő mélyén úgy zabálok,
Úgy falom fel tarisznyámból, úton járó lakomámból
Hagymám, ahogy akarom, pálinkával jó nagyon.
Böffentek, ha akarom.

Járhatna erre a Holló, jelképesült rontó-bontó
Bölcs madár a fák között, eszményképbe öltözött,
De a holló bölcsebb annál, rím kedvéért nem avanzsál
Statisztává és ripaccsá, olcsó, garasos ripőccé,
Száll az álmaink között. Jó Allen Poe tudja már,
Baljós, bölcs e bús madár.

Mire is jó itt az erdő? Benne tévékép se nem nő,
Folytatólag is kihagyható itt ma minden sorozat,
Ám az erdő: katedrális, áhítatba márt is máris,
Lelkedben zeng annyi zsoltár, mintha te is szentje volnál,
Angyal hangja oltalom, Istent hívni alkalom.
Mennybe látni jó nagyon.

Este, hogyha hazaértél, porcica ülhet a tévén,
Olcsó szennye el nem csábít, áhítattól a csodáig
Telve lelked minden jóval, napfénnyel és örök hóval,
Hagyma ízű angyalcsókkal, bölcsen szárnyaló Hollóval.
Fáradt vagy, de boldogabb. Mintha volnál önmagad:
Szabadabb és igazabb.

Ez a vers ma ennyi volt csak, rímfaragni alkalom.
Unnám folytatni nagyon….

*************

Varró Dániel versei - diakszogalanta.qwqw.hu

Ezredvég, 2022. február