Hol volt, hol meg nem…

Hol volt, hol meg nem…

Ez a megbeszélés sokkal unalmasabb volt, mint a többi. Igaz, a marketing mint szakterület sem tartozott a világ top tíz legizgalmasabb foglalkozásai közé. Tizenhat ember. Ennyien ültek az üvegfalú kalitkában, akik a semmiről értekezve képesek volnának köteteket megtölteni. Én pedig a hármas számú marketing kreatív-operátor, pillantott le a saját névtáblájára. Így a nevét is fejjel lefelé és fordítva látta: RÁKZSO. Gyakorlatilag sosem kellett megszólalnia. Viszont ma a csoportjának tagjai nem jöttek el a szeánszra. Nyilván úgy gondolták, az üres körítés nem nekik való. A semmit hallgatni viszont több mint fárasztó a tízórás munkanapból háromszor két órában. Ma ez pedig még csak a második etap volt. Nagyot kortyolt az előtte levő bögréből, amit a CMO titkárnője, Melinda készített oda mindenkinek. Több volt, mint eddig. Úgy látszik, maratoni lesz az ülés. Az ízét pedig a szokásosnál is furábbnak találta.

– Az eladásoknál sokkal jobban kell ügyelnünk arra, hogy az új, csókra átváltozó békakirályfi-figura ne fogyjon jobban, mint a Farkasüvöltés konyak. – hangzott el a CMO szájából. – Az aszimmetrikus piacot hozna létre. és a brandek elkorcsosulásával járna egy domináns szegmens irányába.

Domináns szegmens? El sem tudta képzelni, hogy az meg mi a bánat. Egy darab átveszi a hatalmat a marketing osztályon? „Helló, én vagyok a domináns szegmens. Jöttem, hogy bekapjalak, te korcs brand!” képzelte el a rettegett fogalom színre lépését. A csókra átváltozó békakirályfitól meg idegi alapon elfogta a viszketés. Csaknem a teljes tavalyi évben azt a szerencsétlent „dizájnolta”.

– Az Aranyhaj-sampon – suttogta valaki a brainstormingcsoportból.

– Köszönöm, Melinda! – biccentett jobbra a CMO. – Az Aranyhaj-sampon külön projekt, amely nem futhatna a Csipkerózsa éjjeli krém nélkül, de valaki a designerek közül elindította egy önálló csomagolásban, amellyel tovább nyílt az olló a termékek közt.

Olló? Újabb mosoly, majd fintorogva lehúzta a maradék kávét. Érezte, ahogy szétárad benne a löket. Mégis kinek kell egy olyan kencefice, amit úgy kínálunk: „Ébredjen, mint Csipkerózsika”? A búbánatnak van kedve száz év után, enyhe fejfájással, tűszúrástól dagadt mutatóujjal és görényédesgető lehelettel kelni reggelenként. Innen is gratulálok a designernek.

– Te meg mit vigyorogsz, Oszi? – hallotta az élces, ismeretlen hangot maga mellől. Jobbra fordult, ahol eddig karja az asztallapon nyugodott. Ám a bútor helyén egy terebélyes fenyőtuskó nőtt a semmiből. A háttér is megváltozott. A tizenkettedik emeleti iroda egy igen sűrű erdővé lett, amelynek épp egy fénnyel átszőtt tisztásán üldögélt. A tekintetét óvatosan emelte feljebb. és a lábával önkéntelenül rúgott egyet, mikor egy sárga szempár pillantott vissza rá érdeklődőn. Egy farkas állt a tuskó túloldalán.

– Mondd már el nekem is a viccet!

Sokat olvasott sokkos állapotban elmaradó reakciókról, de a magáén még önmaga is meglepődött. Főleg, mert meg tudott szólalni.

– Te meg ki a…?

– Nyilván a jó tündérkeresztanyád vagyok, csak épp felrobbant a számban a fogkefe – mondta a farkas.

– Jó tündér? Tényleg?

– Hú, ez egy nagyon hosszú mese lesz – vakarta meg az állát, miközben letelepedett az asztal mellé egy pöfetegre. – A farkas vagyok, ha ez nem lenne világos.

– Oh. Az más. A mai világban már lassan nem lehet mást gondolni, mint amit valaki állít, mert azonnal személyiségi jogi pert kapsz a nyakadba.

– Ja, hát, itt farkastörvények uralkodnak, szóval ne aggódj. Mi történhet? – legyintett. –Legfeljebb lerágott csont.

– Lerágott… Aha, hát… – elgondolkodott, majd ismét körbenézett. – Azt nem tudod véletlen. mit keresek itt?

– Én? Már miért kéne tudnom? De olyan jót elücsörögtél azon a gombán ennek a fenyőtönknek támaszkodva. Gondoltam megnézlek magamnak közelebbről.

– Nem-nem-nem-nem. Nem fogom megkérdezni, hogy miért vannak ekkora szemeid. – ekkor pillantott maga alá és tényleg egy nagy, piros kalapos, fehér pettyes galócán trónolt.

– Ja, hát azt ne is. De azért azt elmesélhetnéd, hogy mi a terved a malacfenyő tuskójával, amibe olyan lelkesen kapaszkodsz.

– Malacfenyő?

– Igen. Ennek egy részéből épített az egyik lángelme coca egy viskót, amit…

– Elfújtál, úgy rémlik.

– Ennyire jól sikerült, hogy hallottál róla?

– Hallottam, bár azt is, hogy leforrázva álltál mégis…ott… – fejezte be óvatosan, látva a farkas tekintetében beállott torzulást.

– Le. Gondoltam, hogy ez a rész mindenkinek megmarad. Azt kevesebben tudják, hogy a fa másik feléből a tesója a hétfejű öngyújtóval kisebb tábortüzet rakott, amin vizet forralt… Elegem is lett az egész Óperencián innen és túlból.

– Azért szépen kinőtt a szőröd.

– Köszönöm, ez az Aranyhaj-sampon műve – húzta elő az ismerős flakont a farkas. – Beletellett néhány hónapba, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy vakondpatkány. Persze ennek is vannak mellékhatásai.

– Mellékhatások? – érdeklődött Oszkár. – Csak nem korpásodást okoz?

– Bárcsak, de nem. Aki használja, teliholdkor farkassá válik.

– Nem akarlak összezavarni, de te máris farkas vagy.

– Hát ja, ezért én tollakat növesztek és gólyává alakulok.

– Az bizony kellemetlen lehet.

– Nekem mondod? Mi sem lehetne Grimmtelenebb. Ráadásul a rákövetkező hajnalokon mindig mocsárízű a pofám. És nem fogkrémet adtak ám hozzá!

– Azt ne mondd, hogy csomagban vetted meg a...

– Dehogynem. Az éjjeli krémet otthagytam a nagymamánál. – mutatott maga mögé. – Úgyis olyan, mint egy kisbaba. Csak iszik meg alszik. Ah, mellesleg lehet, hogy ő tudna válaszolni a kérdésedre, hogyan kerültél ide.

– Azt hiszem, akkor meg kellene keresnem. Azt mondod, arra lakik? – mutatott ugyanarra, mint az imént a farkas.

– Sosem lehet nála tudni. Van nyugger kedvezménye a Hétmérföldes utazásnál. Cikázik itt, mint a tavaszi gömbvillám. Egyébként meg nesze – átnyúlt a fatuskón és a mancsával valami kemény dobozkát gyűrt a férfi kezébe. Az kinyitotta az ujjait és felismerte.

– Csak nem egy Kurtafarkú Üveghegy tájoló? Tavalyelőtt volt a bestseller termékünk.

– No, azt nem tom’ mit jelent, de tény, hogy óriási találmány. Bármerre fordulsz, mindig arra mutat, amerre a madár se jár.

– Az szuper, de neked nem kell?

– Mégis mi a görcsnek mennék arra, amerre még egy árva kakukk sem fordul meg? Neked viszont jól jöhet. Ismerek hét fószert, akik tudhatják, merre van most a nagyi. Ezzel megtalálod őket.

– Gondolod?

– Hát, tudod, ők bányászok és odalent nincsenek madarak, amióta a sújtólég pintytelenítette a tárnát, szóval ez a kütyü pont oda fog vezetni.

– Köszönöm. – állt fel Oszkár. – De te nem jössz velem?

– Sajnos nem tudok. Megbeszéltem a rókával egy talit. Úgy hallottam, tud valami pincéről, ami tele van bárányhússal, meg palacsintával. De neked sok sikert!

Azzal a farkas távozott a sűrűbe. A férfi a tájolóra bámult és követte, amerre csak forgott. Néha olyan érzése volt, hogy éppen szembe megy korábbi haladási irányával. Már a nappal is öreg éjre fordult, mire egy tisztásra tévedt. A holdsugár, mint rivaldafény fogta körbe a kis házat az apró rétecske közepén. Ajtaján messziről kivehető volt két keresztbe vetett csákány, ebből gondolta, hogy a viskó a bányászoké lehet.

Bekopogott. Neszezés hangjai szűrődtek át a faház rései közül. Halló! mondta fennhangon, miközben óvatosan belökte az ajtót. A házikó ajtaja egyetlen, nagy szobára nyílott. A szoba szélein ágyak sorakoztak, középen pedig egy fából készült asztal foglalta a teret. A félhomályt egy gyertya apró lángja tette még inkább rejtelmessé. Körülötte két férfit talált. Az egyikük – meglepetésére – a CMO volt, bajor bőrnadrágban, kockás ingben és kalapban. A másik is ismerősnek tűnt, de nem tudta hová tenni.

– Maga itt? – kérdezte Oszkár. A kezéből hangos koppanással esett a tájoló az asztallapra.

– Hol lennék? Én alkottam ezt a helyet. – mondta a CMO. – De maga kicsoda? Biztosan nem az én gyermekem.

– Én a hármas kreopos vagyok. – húzta ki magát.

– Jacob, ismered ezt az embert? – érdeklődött az asztal túloldalán ülő alak, olyan enyhén brekegő hangon, ami smirgliként hatott az idegpályákra.

– Maga Jacob… Grimm? – kérdezte Oszkár a CMO felé fordulva.

– Igen, de maga honnan ismer engem? – érkezett a felelet.

– Minden nap ott ülök magával szemben a brainstormingokon majdnem hat órát.

– Milyen brain…? – húzta össze a szemöldökét CMO Jacob. – Nézze, nagy a baj és ki kell találnunk mit tehetnénk, mielőtt túl késő lenne. Nem érünk rá magával cseverészni! Nyakunkon az aszimmetrikus piac.

– Ne kezdje! De tudja mit, nem is érdekel. Valójában a hét bányászt keresem. Reméltem, talán…

– Mondhatnám a klasszikus után, hogy a fiúk a bányában dolgoznak, de ez nem igaz – vágott közbe egy kényszeredett mosollyal az idegesítő brekegő. – Sajnos bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartani lehetett.

– A farkas megette a nagyit? – kérdezte a Oszkár.

– Mi? Nem! – ráncolta a homlokát a CMO. – Annál sokkal rosszabb – Majd feszült szünet következett, mielőtt egyre vékonyodó hangon kitört belőle: – A domináns szegmens felülkerekedett!

– Ne! – mímelt döbbenetet Oszkár, de leginkább azért, hogy még itt is csak süketel a főni.

– De! Korcsosul a brand – Alighogy ezt kimondta, a brekegő egy hangos tüsszentés után csillámló porfellegbe burkolózott.

– Kifingott? – tört ki Oszkárból.

– Nem – érkezett a válasz. – De most ez hiányzott legkevésbé.

A portakaró eloszlását követően egy közepes méretű varangy ült az asztalon ott, ahol eddig az idegőrlő brekegő foglalt helyet.

– Csak nem maga a…? – vakarta meg a kezét Oszkár, érezve, hogy a kiütései kiújulnak.

– De! – brekkentette az asztalon ülő. – Én vagyok a csókra átváltozó békakirályfi.

– Ej, de nagyon örülök! De hogyan lehet visszaalakítani?

– Maga békásította, csókolja meg, hogy visszaváltozzék! – utasította Oszkárt CMO Jacob.

– Én? Dehogy! Maga mondta, hogy…

– Az ég szerelmére, ki ne mondja! – fogta be a fülét. – A végén még megjelenik…

De a mondat végére már nem érhetett. Az asztalon heverő Kurtafarkú Üveghegy tájoló megbolydulva forgott körbe-körbe. A nyitva hagyott ajtórésen egy hatalmas gólya röppent be, amely egy szemvillanás alatt csapott le. A csőrével felnyalábolta a varangyot, és mielőtt a két férfi bármit is tehetett volna, ugyanazzal a lendülettel már ismét házon kívülre szállott. Oszkár tekintete és a madár sárgás szempárja egy pillanatra összeakadt. Mintha kacsintott volna. Ez most komoly?

        – …La Fontaine gólyája – fejezte be a mondatot Jacob.

– Valójában a farkas… – tátogott Oszkár.

– A konkurencia – csapta az asztalra a kalapját. – Most igazán befellegzett a brandnek.

– Csak nem aszimmetrikus lett a piac? – érdeklődött élcelődve.

– Most ugye szívat? Elvitte a békát!

– Valamit csak lehet tenni ellene! – De válasz helyett CMO Jacob egy laposüveget vett elő a kockás inge zsebéből. Nagyot húzott belőle, majd átadta Oszkárnak.

– Erre már nem látok más megoldást. Igyon! Aztán meglátjuk, mi lesz!

Oszkár eleget tett a furcsa felhívásnak. Hirtelen úgy érezte, hogy valami hang tör fel a tüdeje legmélyéről. Egy ideig próbálta visszatartani, de amikor Jacob is artikulálatlan üvöltésbe tört ki, ő sem fogta vissza magát. A szemét is behunyta, hogy jobban érezze a kiáradó hangokat.

Mikor elfogyott az üvöltendője, körül pillantott. A házikónak nyoma sem volt. Viszont a munkatársai döbbent arccal néztek le rá, míg ő maga az asztalon feküdt az üvegkalitkában. Egyik másik védekezésképp a mappáját is az arca elé emelte. Értetlenül könyökölt fel. A CMO tört utat az emberek között, miközben kiabált.

– Gratulálok, Oszkár! Megmentett minket a biztos pusztulástól!

– De hát a farkasból gólya lett, aki elvitte a békát! – hebegte Oszkár. – Maga is látta, Jacob?

– Nem tudom, ki az a Jacob – mondta a CMO. –, meg azt sem, hogy milyen békát vitt el bármi, de az ötlete kiválóan alkalmazható.

– Az ötletem? Egy zöld erdőben jártam…

– Jaj, nehogy elmondja azt az idétlen locsolóverset! De ettől még remek ötlet. Tudja, amikor kirúgta a széket a kolléganője alól a meeting közepén és azt kiáltotta, hogy „jó tündér!”.

– Mert a farkas, aki akkor még szőrös volt, azt mondta, hogy ő az, de persze csak viccelt. A nagyi meg a Hétmérföldes utazási irodával…

– Ez zseniális, Oszkár! Egy társasjáték, ugye? Ez fordult meg a fejében? A neve lehetne Hétmérföldes utazás a jó tündérrel! Íme az áttörés, amire már annyi ideje vártunk. Látja, ezért tartjuk a kreatív csapatot!

– Én most picit össze vagyok zavarodva…

– Nem csoda! Húzóra felhörpintett négy adag Farkasüvöltés konyakos kávét. Úgy gondoltuk, hogy a maguk fajták, ha ellazulnak, kreatívabbak. Csakhogy maga volt ma egyedül itt a csoportból. Melinda úgy gondolta, odaadja mindenki konyakját magának. Hát nem remek ötlet? Ezért előléptetem vezető kreatív asszisztenssé, mit szól?

Oszkár tekintete azonban ekkor már az ablakra tapadt, ahol a telihold fényében, az esővédőpárkány közepén épp egy nagy termetű gólya szállt le, és az ablakon keresztül egyenesen rábámult. Esküdni mert volna, hogy a nagy sárga szemével rákacsintott. Eszébe ötlöttek a farkas szavai: ez egy nagyon hosszú mese lesz…