Mi, magyarok

Mi, magyarok

Tudom, hol élsz, de már nem kék a Duna,
én is itt vagyok otthon, bár újabban néhányan
a Balaton létét is tagadják, te sem
lehetsz valódi, mert mindenkit
kritizálsz, ilyen nincs, és nem is lehet,
megmondják az okosok, miről milyen
véleményt alkothatsz, ők hangosabban
ünnepelnek, mint ahogy én szeretem,
te nem szívesen nyitsz ajtót idegeneknek.

Minket könnyű elkeseríteni, amikor
panaszáradat indul, vele hömpölygünk,
az örvény beszippant és nem ereszt,
Mi csak összeszorítjuk a szánkat,
belefulladunk, ha kell, de nem szólunk
és nem is sírunk, akkor sem,
amikor szilánkosra törjük
testünket, lelkünket
összeesküvés-elméleteken, paranoia
kihívásokon, megfeleléskényszeren.

Minket könnyű becsapni,
nem kérdezünk, de mindig válaszolunk,
mindig a mi vonatunk késik,
mi állunk a hosszabb sorban, és
mi hajolunk meg először a színpadon.
Mégis, senki szívből úgy nem kacag,
ahogy mi, senki szívből úgy nem
káromkodik, ahogy mi, senki szívből
úgy nem imádkozik, ahogy mi.