Puszta
Közzétéve: 2 napja
Szerző: Móritz Emese Mária
Versek
Puszta
Horizontra tapasztott szemekkel várom,
Hogy végre eldobj egy kavicsot
És megtörjön a csend.
Nem merem azt hinni, hogy a tükröződésben
Csak a tájjal találkozgat szemed.
Lefekszem a szívem közepébe,
Belefáradtam a hallgatásba.
Nincs már erőm hozzád szólni sem.
Nagy szavakkal akarok dobálózni,
Hogy hihetőbb legyen:
Én amúgy érdekes vagyok.
Talán csak neked nem.
Elmosta az eső az útszéli fákat,
Kopár síkság lett az erdő,
És leszedtem neked minden virágot,
Ne legyen minden mozdulat útvesztő.