Szívünkben zuhatagok

Szívünkben zuhatagok

Nincs könny a költő szemében,
befelé folyik minden cseppje,
teszi dolgát kőkeményen,
hogy versében Isten meglelje.
Hithez, mely pázsit, nem perje,
szív zuhatagából gyűjt erőt,
s gyönge életével merje
kaszálni, amit gaz már benőtt.
Parancs kőbe vésett régen,
ősatyáknak pontokba szedve:
bűn az Bűn Földön és égen.
A jólét a teremtés elve,
de gonosznak más a terve,
s a rosszra mindig talál vevőt.
Gyengeségünket ismerve
kaszáljuk, amit gaz már benőtt!
Most mégis, nem durván szépen,
imával új erőt keresve
tegyük, amíg tehetjük épen,
anélkül, hogy térdünk remegne!
Fogadd sorsunk a kegyedbe,
bölcs homlokodra vonj redőt,
Vagy az igazság fegyelme
tisztítsd, amit gaz már benőtt!
Kérlek,
ne végy minket kísértetbe,
neked van ahhoz elég erőd,
ne bújj fűbe, fába, fejbe!
Itt golyók roncsolnak agyvelőt,
- gonosznak ehhez van kedve -
Segíts: a gaz már mindent benőtt!