Szövet

Szövet

A keresztanyámtól örököltem
a fehér ágyneműt.
Neki nem született gyereke,
nem tudta kinek továbbadni.
Az ő családjában az volt a szokás,
hogy szülés után hófehér ágyneműt húznak az ágyra,
s abban pihen
az újdonsült édesanya.

Anyám húzza fel nekem,
bár az orra alatt dohog egy kicsit,
mindig is féltékeny volt
a keresztanyámmal való kapcsolatomra.

Az asztalba kapaszkodom,
amíg kiparancsol az ágyból,
a székre nem tudnék leülni,
de onnét is érzem a friss illatot,
lassan betölti az egész szobát.
Mikor elmúlik a szédülés,
megmosdom a lavórban,
szinte éhezem a tiszta hálóinget,
ezt a húgom adja rám,
s már mehetek is vissza az ágyba.
Mezítlábam alatt hideg a döngölt föld,
kimondottan jól esik áthevült testemnek.
Leskedek a bába felé, aki a gyereket pólyálja,
teljesen elgyöngülök a finom hangocskától.
Lefekszem,
eligazgatják rajtam a dunnát,
hófehér, tiszta, napillatú pihenőidő kezdődik,
a gyermekkel kettecskén,
aztán holnap már nincs lazsálás.

A gyerek cseperedik,
az ágynemű veszít tisztaságából,
s eljön a nap, mikor mosni kell.
Aztán visszakerül a ládafiába,
ott várja az újabb gyermek születését.
Meglesz az is hamarosan,
ez az asszonyok sorsa errefelé.