Vasút

Vasút

Hervadt virágok és cukorkát szopogató nénik vagonnyi csöndjében alszol.
Arcod, álmodásod beleolvad a vonatülésbe.
Otthontalanságodban hazafelé utazol:
Télből nyárba, nyárból télbe
Kergeted álmaidat.

Sokszor elakadsz, lezárt sínek és kifogyott tollak állják az utadat.
Elfogy a szó, nincs mivel húzni az utolsó vonalat,
S gyáván nem kérdezsz, pedig nincs több: naponta három vonat.
Tavaszból őszbe, őszből tavaszba
Keresed álmaidat.

Hiába, néha közbeszól egy-egy felsővezeték szakadás,
Egy-egy eltörölt vagy lekésett járat.
Az időd tenger. Nem zavar ha vársz.
Nyárból télbe, télből nyárba
Reméled álmaidat.

Ha visszanézel: bejárt utad könyörög, hogy értsék félre.
A vers amit írsz, a sín amin haladsz mától te magad leszel
S a menetjegy mellé ajándékul adják pár apró tévedésed,
Őszből tavaszba, tavaszból őszbe
Könyörgöd álmaidat.

Mert ki tudja, holnap szilánkokra töri az időt és a teret pár embertelen trombita:
Aznap kicsit sem lesz lényegtelen hova miért mentél,
Szándékosan késtél-e le vonatokat.
Nem lesz se tavasz, se nyár vagy ősz, se tél,
S te - szegény költő - eléred álmaidat.