Virtus

Virtus

Nem tudom tovább ábrándos tekintettel várni az Istent,
aki megállás nélkül üzenget az elérhetetlen éterből,
miközben lassú kéjjel rágcsálnak minket.
Idelent házak vannak, otthonok,
emelkedő árak és ritmikusan váltakozó pestisek:
covid és háború.
A Kárpátokon túl már ez sincsen,
sokszor a törmelék országa van csak, pincéké,
fülsiketítő repülőké, robbanásoké.
Gyakran állunk a sírok felett,
elérzéketlenedett arccal várva a feltámadást, ha lesz:
kiaszott szemű anyák, alkoholtól száraz torkú férfiak.
Jöhetne végre az Isten!
Nem számoljuk már bűneinket, halottunk több van.
Megüresedett elménk, akár a sírok, befogad bármit,
amit beledobálnak a magasból,
de drónok mélyítik egyre gödreinket.
Mégis mindennap felemeljük a kapát,
felöltöztetjük a gyereket, átvesszük a műszakot.
A költő ír, a tanár tanít, a vasutas elindítja a vonatot:
“erősebbek vagyunk gyönge életünknél”.