Az új hús

Az új hús

I.

Amíg a csoportvezetőjüket várták, Anna két kolléganője a telefonját bújta. Az egyikük megnyitotta a galériát és felmutatta a képernyőt. A teljes alakos fotóról egy hosszú szőke hajú fruska mosolygott a világra.

– Saját maga varrta ezt a szettet – kommentálta a képet a kolléga.

– Szép lányod van – mondta Anna.

– Látnád a fiát! Kenterbe veri az összes csajt.

– Neked két fiad van, ugye? – kérdezte most a közbeszólót.

– Ahha.

Ő is kikeresett egy gyerekfotót a telefonja memóriájából. Ügyetlenül a társai felé fordította.

– Mégis van egy fiad? – ráncolta a homlokát az egyik.

– Az unokaöcsém.

A két nő lekicsinylő tekintettel nézett össze.

– Ja?! – mondta az egyik.

– Helyes – vélte a másik minden meggyőződés nélkül.

Megérkezett a csoportvezető, és kihúzott egy széket. Anna utálta, ahogy megcsikordítja a lábát a járólapon, miközben megfelelő pozícióba igazítja, hogy leüljön rá. Letett egy hónapokra osztott táblázatot az asztalra.

– A főni jóváhagyta a szabimódosításunkat.

Anna a papírra meredt, gyomra a torkába ugrott.

– Én nem ezt a két hetet kértem – kocogtatta meg az egyik, nevével fémjelzett idősávot.

– Amit kértél, már foglalt. Évinek befizetett útja van – biccentett az egyik nő felé a csoportvezető.

– Hiszen azt az imént intézte, amíg te az irodában voltál!

– Na és?

– Nekem is befizetett utam van.

– Remélem, lemondható.

Anna megfeszítette az ajkát, nehogy kéretlen szavak csússzanak ki rajta.

– Ha nem jó az a hét, velem egyezkedhetsz – rántott a vállán a csoportvezető. – Miki miatt idén nem tudunk elutazni.

– Nekem az eredetileg kért hét kell – mondta Anna erőltetett nyugalommal.

– Azt felejtsd el. A régi dolgozóké az elsőbbség.

Állta a csoportvezető tekintetét, de az asztal alatt a nadrágja anyagát gyűrögette. Biztosra vette, hogy az ujjbegyei már elfehéredtek a szorítástól.

– A mi időnkben eszünkbe sem jutott ilyesmivel előjönni próbaidő alatt – állt be a főnöke mögé Évi.

– És neked gyereked sincs – tromfolt rá a másik.

– Nekem már akkor befizetett utam volt, amikor felvettek ide. – Lassan, tagoltan beszélt. Valami átkattant benne, talán a tudat szabadította fel, hogy többé nem akar jóban lenni ezekkel az emberekkel, és már nem érdekelte sem hierarchia, sem életkor, sem szakmai tudás. Leszerepeltek előtte, amitől megszűnt benne a megfelelni vágyás. – A főnök pont azért osztott be mellétek, mert a tiétekkel nem ütközött a szabadságtervezetem.

– De most már ütközik – kotyogott közbe Évi. – Lalinak csak ez a hét jó. Tudod, nekünk, családosoknak – nyomta meg a szót – másokhoz is kell alkalmazkodnunk.

Anna pillantása a torkára fagyasztotta a szót.

Ezt be tudnám törni, eszmélt rá Anna, de már ez sem érdekelte. Felkapta a táblázatot és kisétált vele az irodába.

– Meg fogod kapni a hetedet – biztosította a főnökük anélkül, hogy neki bármit mondania kellett volna. – Arra gondoltam, hogy a nyári időszakban áttehetnélek a B csoportba.

– Felőlem akár holnaptól is.

– Legyen – hagyta helyben a főnök és megnyitotta a személyzeti programot.

II.

– Mi mentünk. Egy órán belül itt a váltás – közölte a B csoport vezetője, mire Anna hevesen tiltakozott.

– Ma nem én maradok.

– Ezt nem te döntöd el. Elkéredzkedtél talán?

– Egész héten én vártam meg a váltást, ideje, hogy más maradjon.

A csoportvezető Anna arca elé tolta a képét.

– Nekünk el kell látni a családunkat, kedvesem. Tudod, mit jelent az? Téged meg senki sem vár haza.

– Dehogynem. Ádám.

– Még csak nem is a férjed. Simán csak a pasid.

– Attól még ugyanúgy főzök rá és ellátom a háztartást.

– Nagyon rosszul teszed. Ossz ki neki feladatokat, amíg nem késő, különben örökké ugrálhatsz majd neki.

– Ahogy te a gyerekeidnek?

– Mit képzelsz? Az totál más szitu. Ha lesz gyereked, megtudod te is. Bár a te korodban már…

– Cseppet sem fair, hogy mindig én maradok tovább.

– Nem maradsz tovább. A munkaidőd vége előtt megjön a váltás.

– Ez rátok is igaz.

– Velünk ellentétben viszont te beülsz a kocsidba és már otthon is vagy. Mire én bevásárolok és elmegyek a srácokért, lemegy a nap.

– Magánügyem, hogy kocsival járok. A saját pénzemet költöm rá.

– Még jó! Na, megyek, különben lekésem a villamost.

Anna hümmögve nézte a távozó munkatársa hátát, aztán rájött, hogyan hasznosíthatná a várakozási időt: álláshirdetéseket olvasgat a neten.

– Ez tetszik – csettintett egyszer csak a nyelvével. – Családbarát munkahely – olvasta tovább a szöveget. – Csak ezt ne! – morogta és tovább görgetett.