Írta: Bodor Rajmund
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 550
Isten asztalánál
Nézd meg, hogy honnan jöttem,
miféle nyom maradt utánam!
Nézd a tájat ott mögöttem!
A halál szaga megleng a fákban.
Szétnyílt a föld, bevérzett az ég,
kiszáradtak hatalmas tengerek.
S hallgatnak a csillagok is,
mint felakasztott, ártatlan gyermekek.
Ki is vagyok, nem tudom már.
Nemtelen kő, mi a parton maradt,
érzéketlen, semmi sem fáj,
az idő szála lassan belém szakadt.
S csak zuhannék, de mégsem lehet,
itt sínylődöm e léttelen síkban.
Elfelejtettem régi nevemet,
mit a végtelenbe könnyeimmel írtam.
Falnak, mardosnak démoni éhezők,
harapják húsom mérges fenevadak.
Itt vagyok, hol az Isten boncasztalán
belőlem már semmi sem maradt.