Karbantartás alatt
Karbantartás alatt
– A ciklámen rucit. Aha, tudom, hogy magas sarkúval mutat jól, csak kérdés, hogy kibírom-e egész este benne. Még kitalálom. Megyek is, két órám maradt készülődni, és még sehol sem tartok. Puszi, Zita, holnap beszélünk.
Nóra gyorsan hajat mosott. De jó, hogy nem nőtt le a póthaj, egy-két hétig bírja még. Be is jelentkezik Mónihoz, hogy biztosan kapjon időpontot. Megszárította a derékig érő hajkoronát, majd hővédő olajjal alaposan bekente, és tincsenként kivasalta. Több mint félóráig tartott a procedúra, de a végén elégedetten tekintett a tükörbe. A smink gyorsabban ment – Kata remek
sminktetoválásának köszönhetően –, mindössze alapozót, matt púdert, arcpirosítót, vöröses szemhéjpúdert és egy kis szájfényt tett fel. 3D-s szempillája hibátlan, kedden járt Bellánál. Azért egy fekete spirállal ráerősített. A körme rendben, jövő héten megy töltésre Dorkához, így csak egy kis ápoló olajat ecsetelt a körömágyra.
Testhezálló, lurex szállal átszőtt, rövid ruhába bújt. Nem húzott harisnyát, szép sima a lába, Klárika remek munkát végzett a tartós szőrtelenítéssel, megérte az árát. Megnézte magát szemből, majd oldalról. Nem volt elégedett a látvánnyal. Egy tál párolt rizst evett ma, mégis nagynak látta a hasát. Előkereste a hasszorító bugyiját.
Épp a cipősszekrényben kotorászott, amikor megérkezett Dávid.
– Hú, de dögös vagy, bébi! – ölelte át hátulról a nőt.
– Ezt a cipőt gondoltam hozzá, ez olyan fiatalos – mutatta Nóra a kényelmes, fűzős lábbelit.
– Ne szórakozz! Egy ilyen vadító ruhához!
– Ez a koronája a szettnek – tett le a Mini Zen kert mellé, a makulátlanul tiszta üvegasztalra – bejárónőjét megtartotta azután is, hogy összejöttek Nórával – egy fekete tűsarkút.
Nóra sóhajtva szuszakolta bele a lábát. Kivett a fiókból két öntapadós, zselés talpbetétet, talán segít valamit.
A vállalati fogadás hosszú volt és fárasztó. Dávid úgy hordozta körbe Nórát, mint valami győzelmi trófeát. A nő kifutóra illő, elégedett mosollyal fogadta a bókokat, kedvesen hárította az udvarias vagy épp tolakodó ajánlatokat.
– Meddig maradunk még? Kész vagyok – nézett a férfira éjfél után.
De Dávid még elemében volt, szakmázott a kollégákkal, röhögött a főnök poénjain, körülrajongta a nőket. Hajnalra értek haza. Nóra lemosta a sminkjét, és ájultan dőlt be az ágyba.
– Láttad Gerdát? – bújt mellé Dávid még mindig energikusan.
– Mi van vele?
– Új mellei vannak. Dögös, nem?
– Csinos volt eddig is.
– A Károlyi csinálta meg neki – folytatta Dávid lelkesen
– Nehéz időpontot kapni hozzá, de Bálint ismeri, el tudja intézni nekünk. Mit szólsz, menjünk el?
– Plasztikai sebészhez, minek?
– Na, bébi… Tudod, hogy csodálatosnak tartalak, de a melledre ráférne egy kis igazítás. Harmincnyolc vagy. És, ha már rendbe teszik, feltuningolhatnák néhány köbcentivel.
Nóra ledobta az utazótáskát az előszobapadra. Kinyitotta az ablakot, állott volt a levegő az apró, amerikai konyhás lakásban, hetek óta nem járt otthon. Bár a ruhái többségét Dávidnál hagyta, talált egy mackónadrágot és egy kinyúlt pamutpólót a szekrényben. Haját két copfba fogta, majd megcsomózta. Zöld szemhéjpúderével úgy nézett ki most, mint a kicsi Yoda. Kihúzta magát, mély levegőt vett; arca kisimult, pupillája kitágult, szeme csillogott, miközben halkan dudorászva nekilátott annak, amiért jött.
A fürdővel kezdte. Kesztyűt húzott, alaposan befújta a szanitereket klórral, majd jobbról balra irányuló mozdulatokkal sikálni kezdett. Minden szakaszon szigorúan háromszor ment át a szivaccsal. A járólap köveit egyenként mosta fel, jobbról-balra, majd fel-le, kétszer. Mire végzett a fürdővel, érezte, hogy a mellkasát szorító nyomás kienged.
A konyhapultra száradt morzsa kapirgálása közben letört a körme. Sebaj, maradt még kilenc porcelán, kijön belőle egy kávéscsésze. Amikor a konyha is ragyogott, már mosolygott, porszívózás közben pedig hangosan énekelt.
Meglocsolta a régi varrógépasztalon álló fikuszt. Öt éve vette az 1900-as évekből származó Singert egy kereskedőtől. Magát a gépet sosem használta – azért szerzett egy műszerészt hozzá, aki kipucolta, megolajozta, és azóta is rendszeresen karbantartja –, de a díszes kovácsoltvas láb, az erezettfa asztal annyira megtetszett neki, hogy alku nélkül megvette. A nappali főhelyére került. Valahányszor ránézett, úgy érezte, mintha sosem ismert nagymamája házában járna. A patinás bútordarab elütött a lakás berendezésétől, azt a békebeli hangulatot hordozta, ami talán csak az utókor fejében létezett. Már csak egy hímzett falvédő hiányzott: „Meleg otthon, jó feleség, férfiaknak nem kell egyéb.” felirattal. Szusszant egyet, majd benézett a hűtőszekrénybe. Mindössze egy szülők nélküli tojás ikerpár árválkodott benne. Ritkán főzött, Dáviddal étterembe jártak vagy rendeltek. Megfogtad az isten lábát, irigykedett Zita. Nemcsak a lábát, röhögött, de igazat adott a barátnőjének. Dávid főnyereménynek bizonyult, óvta, védte, akár a legbecsesebb Rolexét, igazán szerette őt. És szerette aktív, kötöttségektől mentes, kényelmes menedzser életét is.
Élvezettel elfogyasztotta a rántottát, végül is a tojás még csak a hús gondolata, senkinek sem lehet ellenére, hogy eszmékkel táplálkozik, mentegette magát még így is, hogy a vegán Dávid nem látta; majd friss lendülettel folytatta a munkát.
Ecetes ronggyal kitörölte a most már üres hűtőszekrényt.
Megdörzsölte a szemét, csípte az ecet. Néhány szempilla a kezében maradt. Üsse kő, ebből nem kilenc, de egy egész fogkefére való maradt még.
„Harmincnyolc vagy.” – visszhangzott a fejében Dávid hangja.
Talán megpucolja az ablakokat is.
Újabb másfél óra múlva elégedetten dobta le magát a kanapéra, elrágcsálta a táskájában talált fosszíliává érett mogyorós csokit, majd kibújt izzadt ruháiból, és bement a fürdőbe. Miközben folyt a víz, meztelen testét analizálta a tükörben. Szép, csinos nő, mindig is tudta, és karban is tartotta magát, hogy így maradjon. Hetente háromszor járt edzőterembe, egyszer jógázni. De Dávid szívesen befizette volna Animal Flow-ra vagy Bungee Workoutra is, ha attól marad formában, nem beszélve a rúdtáncról. Nóra maga azonban legszívesebben már csak Virtuális fitneszen vett volna részt. Nézőként. Épp belépett volna a kádba, amikor megszólalt a mobilja.
– Szia Zita. Jó volt, a szokásos, kaja, pia, fontos emberek, drága ruhák. Zita..., elhagytam Dávidot. Nem ment el az eszem..., nem, nem történt semmi, nem az ő hibája. Ő ilyen. Én meg ilyen. B kosaras mellekkel. Harmincnyolc éves... Igen, tudom, hogy szeret, én is őt. De valami mást is szeretnék, Zita. Szeretném, ha lenne kire hagynom a varrógépet.