Lefőtt a kávé
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 4 napja
Megtekintések száma: 27
Lefőtt a kávé
Lefőtt a jó erős kávé. Remek kotyogós ez. Az anyjának volt ilyen. Megfeketedett a sok év alatt, de minden reggel felébresztette a munkába indulókat.
Hol van már az anyja? A felhőkön túl kavargatja fanyar, sűrű kávéját.
A Szarvasi nem főzött ilyen jót, de nászajándékba kapta, hát azt használta sok éven át. Ági jött, mint a forgószél. A diploma mellé a házassági anyakönyvi kivonat került a fiókba. Nagy tervek. Nagy álmok.
Nagy hitel.
Megkeseredtek mint a kávé. Ági ment. Az adósság maradt. Most is rohannia kellett.
A Szarvasi tegnap reggel tönkrement. Pukkant egy nagyot. Bakelit szag gomolygott a konyhában a kávé illata helyett. Úgy gondolta, nem érdemes megjavíttatnia. Nem is hitte igazán, hogy találna még olyan jó öreg szakit, mint az apja volt, aki meg tudná csinálni ezt a régi gépet. Így hát ebédidőben elkérte magát a főnökétől, és a háztartási boltban megvette ezt a kis kotyogóst. Olyan volt, mint az anyjáé, csak még új és fényes. A kávé sűrű és erős. Sietnie kell. Csak ne fájna a gyomra! Ma sem reggelizett. Majd a végállomáson vesz néhány pogácsát.
Ma nem dolgozni megy. Tegnap megint rosszul lett munka közben. A főnöke ráparancsolt, hogy menjen el végre orvoshoz, mert nagy gondban lenne, ha hosszabb időre kiesne a munkából az egyik legfontosabb embere. Nem szeretett orvoshoz járni. Az apja sem szeretett. Aztán, mire őt is elzavarták, már nem lehetett a bajt feltartóztatni. Az apja elfogyott, és az anyja megőszült mellette.
Meggörbedve kivárta még az esküvőt. Sürgette, hogy unoka legyen, de már nem várta ki. Elindult a férfi után, akivel együtt itták reggelente az erős feketéket.
A háziorvos hümmögött. Mikor is járt maga itt legutóbb? Hány éve annak?
Nem szeretett orvoshoz járni. Úgy gondolta, fiatal még a betegeskedéshez. Ideje sem volt ilyesmire. Pénz kellett a törlesztésre, amit már egyedül visz a vállán. Ági egy nap elment. Vitte a gyereket. Mert a Lajos mellett élni is lehet, nem csak gürcölni a házért.
Itt van néhány beutaló! Menjen át szépen a körzeti rendelőbe, és kérjen időpontokat. Amikor megvannak a leletek, jöjjön el újra!
Lefőtt a forró kávé. Mire minden vizsgálat meglett, eltelt a nyár. Mikor a kollégái szabadságra mentek, örült, hogy lemondták az időpontját. Meghibásodott a gép. Túlórázhatott. Aztán ő is kivett egy hetet. A főnöke rászólt, hogy nem válthatja meg pénzben az összes szabadságát. Legalább elvihette a fiát pár napra a tóhoz. Milyen nagyot nőtt már! Milyen más lett! Milyen idegen.
Biopszia is kell, mondta az orvos. Egy héten belül meg is szúrták. Biopszia. Citológia. Az anyját vizsgálták ilyesmivel, de mindig nyugtatta. Addig nyugtatta, míg egy nap elaludt a kórházban.
Rossz volt. Utána fájt. Feküdnie kellett, és háromszor is megkérdezték, nem szédül-e, nem émelyeg-e, biztosan jól van-e.
Még abban a hónapban elkezdték a kemót.
Lefőtt a keserű kávé. Sok embert megismert az onkológián. De igyekezett csak az arcokat megjegyezni. A neveket nem. A nevek konkréttá tették az emlékezést, amikor feltűnt, hogy a harcsa bajszú, a pattanásos arcú nem jött többé. Helyettük új betegek ültek le az üres székekre a váróban.
A kemó ijesztő volt, de az első kellemes csalódásnak bizonyult. Jól érezte magát. Szinte erősnek. Ez csak ennyi? Ettől fél és viszolyog annyira mindenki? Vidáman ment haza.
Ágival telefonon beszélt. Ígérte, hogy a téli szünetben pár napig nála lehet a fia.
A kemó hatása a második alkalommal megjött. Mikor megkapta, remegett, izzadt, émelygett, szédült és hányt. Mindent kihányt. Nagyon rossz íze volt a reggeli kávéjának, mikor gyomorsavval keverve az orrüregébe is felköhögte. Egy betegtársa, a Jóska utána jött a szakápolóval együtt. Aztán a takarítónő is jött. Mind csendben segítették. Senki sem szidta össze a rondaság miatt. Csak az ápoló szólt rá, hogy egyen azokban az időpontokban, amit az orvos előírt, ha nem kívánja is.
Lefőtt a reggeli kávé. De a kis szállodában nem volt olyan jó, mint az otthoni. Az volt az igazi, a kotyogós. Ági erősködött, hogy fizeti neki is ezt a három napot, hogy együtt legyen a fiával. Milyen nagyot nőtt a kis idegen? Milyen ijedten mérte végig, amikor találkoztak!
Nyugi, csak lefogytam kicsit! Majd megerősödöm! Sokat ültek csendben. Így beszéltek.
Jóska egy nap megkongatta a kis harangot. Az ápolók kijöttek a folyósóra, a várakozó betegek tapsoltak. Neki sikerült!
Sok szerencsét József! Öt évig még a kontrollokon találkozunk, csak azért, hogy tudjuk, sikerült!
Metasztázis, mondta az orvos. Már nem állítható meg. Elgondolkodott. Szépen akarta befejezni.
Mikor kilépett, megsimogatta a kis harangot, de nem kongatta meg.
Én nem küzdök tovább. Már nem győzhetek. Csak ennyit mondott, és hazament, hogy levelet írjon a fiának, a kamasszá érő idegennek.
A kórházban csak azt kérte, hogy a nővérkék főzzenek neki naponta egy kávét a saját kotyogósán, amilyen az anyjának volt régen.
Huszonhétszer még lefőtt a kávé.