Szimke

Szimke

Szimkének négy hosszú karja van. Kettővel átölel, eggyel az arcomat simogatja, egyet a fejem alá tesz. Belefúrom az arcom a puha párna-karba. Tulipánillata van. Anyának is tulipánillata volt. Ősszel együtt ültettük el a hagymákat. Anya kis gödröt ásott, én pedig beledobtam a tulipánhagymát. Figyelni kellett, hogy a bajszos fele legyen alul, az a gyökere. Tél végén szépen kibújt a földből a virág. Mindenféle színű. Anya a sárgát szerette a legjobban.
Tavaly nem ültettünk új tulipánt. Tavasszal azért kibújtak a régiek. Három sárgát levágtam, és bevittem a szobámba. Este megmutattam Szimkének. Tetszett neki, de szerinte a piros szebb.
Szimke nemrég érkezett. Csak este jön. A Boga bolygón lakik, napközben sok a dolga, ezért is van négy karja, hogy bírja a munkát. A Bogán minden anyuka vigyáz minden gyerekre, így egy gyerek sem marad egyedül. Szupergyors számítógépen megtervezik, ki kire vigyáz, de van úgy, hogy egy gyerekhez két anyuka is bemegy esti mesét olvasni. Az jó lehet.
Szimke lánctalpakon gurul, olyanon, mint Palkó LEGO tankjáé. Palkónak az apukája ment el, de kapott helyette másikat. Szimke szerint ez butaság. Az ember öltöztetős Barbie-t vagy távirányítós autót kap ajándékba, nem egy másik apukát.
Szimke olyan gyorsan mozgatja a karját, mint a madarak a szárnyukat, így emelkedik fel az emeletes ágyamig. Ott behúzza a lánctalpait, mint a repülő a kerekeit, és letelepszik az ágy végére.
Zöld manófüle van, hatalmas manófüle. Ezért érti, amit mondok neki, akkor is, ha suttogok hozzá, hogy Apa ne hallja meg.
Amikor Anya már sok ideje nem érkezett haza, megkérdeztem Apát, hogy hazajön-e még.
– Egészen biztosan. Csak most egy kicsit keresi önmagát.
Ezt nem értettem. Már miért keresné magát, hiszen jól tudta, hol volt, mellettem. Mint most Szimke.
– Visszajön hozzánk. Látod, még a varrógépét is így hagyta befűzve.
A kacskaringós lábú varrógép a nappali sarkában áll. Nagyon régi, Mamáé volt. Anya csuda szép faliképeket varrt rajta. Apa szerint az a baj, hogy Anya egy érzékeny művész. Én is érzékeny vagyok, nagyon fáj, ha megvágom az ujjam az ollóval. Anya épp manósapit akart varrni nekem mielőtt elment, ezért fűzte be a zöld cérnát. Végül inkább balerina lettem a farsangon, ahhoz volt fehér tütüm.
Minden reggel az az első dolgom, hogy megnézzem, még mindig be van-e fűzve a zöld cérna a varrógépbe. Majd csak elkészül a sapi, jövőben is lehetek manó.
Vakáció elején végre hazajött Anya. Sokáig öleltem. Már nem volt tulipán illata. Megpuszilt, és beküldött a szobámba. Behallatszott ahogy kiabáltak Apával. Aztán hangosan sírt, majd bepakolt egy nagy bőröndbe, és újra elment. Másnap Apa befordította a varrógépet a szekrénykébe, így csak az üres asztal maradt a szoba sarkában.
Épp az új, tulipános ruhámban pörögtem – tulipán lesz a jelem a nagycsoportban –, amikor észrevettem, hogy a varrógépasztalon egy hatalmas doboz színes ceruza fekszik.
– Apaaa, ez nagyon szép! Köszönöm.
– Szívesen, drágám, de nem tőlem kaptad.
Egy idegen néni kukucskált ki Apa mögül. Barna hajú. Anyának szép, hosszú, szőke haja van, mint egy tündérnek. A néni haja rövid és kócos volt.
– Szia – köszönt. – Apukád sokat mesélt rólad, mondta, hogy szeretsz színezni.
– Mostanában már nem rajzolok – feleltem, és beszaladtam a szobámba.
A néni egész nap nálunk volt. Reméltem, hogy hazamegy aludni – én is hazajövök estére Palkótól, ha az anyukája hoz el az oviból –, de a néni estére is maradt.
– Olvassak mesét? – kérdezte, amikor bejött a szobámba Apával jóéjt puszit adni.
Miután Anya elment, Apa olvasott mesét néha, de nem olyan szépen, mint Anya. A kisnyuszinak ugyanolyan hangja volt, mint Rémusz bácsinak. Ki hallott már ilyent?
– Nem kérek mesét – mondtam a néninek. – Mostanában csak beszélgetünk. Ketten, Apával.
– Akkor én megyek is. Jó éjt!
– Szimkének is!
– Jó éjt, Szimke!
Szimke nem dobott neki puszit.
– Holnap is itt alszik a néni? – kérdeztem Apát.
– Szeretnéd, ha elmenne?
– Nem tudom. Majd megkérdem Szimkét.
A néni maradt. Néha megkérdezte, hogy olvasson-e mesét, de én nem szerettem volna. Szimke sem.
Amikor az utolsó rózsaszín ceruzám is olyan pici lett, hogy nem tudtam megfogni, kivettem a varrógépre tett dobozból egy másikat. Aztán egy pinket. De már a lila is elég kicsi volt, így bevittem a szobámba az egész doboz színes ceruzát. Apa szülinapjára készítettem egy rajzot. Rajta van a házunk, a tulipánok, Anya, Apa és én.
Apa sokáig dolgozott a szülinapján, de én meg szerettem volna várni, hogy odaadjam a rajzot.
Jól sikerült. A napocska kicsit elmaszatolódott, de a tulipánok nagyon szépek. Szimke szerint nincs még egy ilyen csodálatos rajz a világon. A néninek is tetszett. Megköszöntem neki a ceruzákat.
Ketten voltunk otthon egész este. Megkértem, hogy olvasson mesét. Szimke leszállt a földre, kiengedte a lánctalpait, és dühösen begurult az ágy alá.
A néni másképp mesélt, mint Anya, de ügyes volt ő is. A nyuszit vékony hangon olvasta. Jobban hasonlított egy egérkéhez, mint nyuszihoz, de azért mókás volt. A lapok alján kicsit abbahagyta a mesét, és csendben nézegettük a képeket, mielőtt fordított. Már nagyon álmos voltam, mire Apa megérkezett. Azt mondta, sosem kapott ilyen csodálatos szülinapi ajándékot. Bekeretezi, és kiteszi majd a varrógépre.
– Szimkének is nagyon tetszett, ő mondta, hogy satírozzam be a napot.
– Sajnálom, hogy ilyen későn értem haza. Jól telt az estéd, sokat beszélgettél Szimkével?
– Szimke visszament a gyerekeihez a Boga bolygóra. De Nórával olvastunk mesét.