Tiborc válasza

Írta: Takács Zoltán


Közzétéve 1 hete

Megtekintések száma: 153



Tiborc válasza

– Helló! Látom, te is itt ragadtál a pálya szélén. Itt hagytak, mi? Állunk egymással szemben. Fegyverben meg vigyázzban. Figyu, nem dumcsizunk kicsit? Hogy nem akarsz? Hogy én vagyok az ellenség? Ugyan már!
Hogy nem szabad velem szóba állnod? Hol van ilyen szabály? Na ugye, hogy nincs! Az más kérdés, hogy utólag azt mondhatnak, amit akarnak, és úgyis te leszel a rossz, de engem ez már nem érdekel. 
Hogy tudni lehet, hogy meddig mehetsz el? Honnan? Erre nincsenek törvények, ezt csak ők hitetik el veled. Én nem vagyok hajlandó elfogadni a nyomást a felszín alatti öncenzúrához. Már nem érdekelnek ezek a rejtélyes félelmek, amikkel irányítani akarnak. 
Látom, még új vagy a játékban. Na, akkor mesélek kicsit. Egyrészt tőlem nem kell félned: én szemben nem ütök soha, csak néha oldalra, de parancsra már nem akarok. Túl sokat tologattak ahhoz, hogy higgyek nekik. Egyébként meg miért is bántanálak? Egy jó darabig itt leszünk parkolópályán.
Egyikünk sem tud lépni a másiktól. Azért raktak ide minket, hogy egymást blokkoljuk, nehogy bekavarjunk a nagyok játékába. Ó, barátom, mennyit tudnék erről mesélni…
Nem kérsz? Ha már itt vagyunk, legalább együnk egy jót. Még gyerekkoromban tanultam nagyapámtól, kint a mezőn, hogy hogyan lehet asztal nélkül szalonnázgatni. Jó volt nézni őt, amikor leült békésen enni, olyankor mindig rendben volt a világ.
Hogy nincs erre időd? Hogy bármikor jöhet a parancs? Á, nem eszik olyan forrón a kását, barátom!
Ott a hátsó sorban már rég eldöntöttek mindent. Megvan a teljes forgatókönyv, az összes lehetséges variációval. Hidd el, tök mindegy, hogy te meg én mit csinálunk itt. Ha meg így van, miért ne éreznénk legalább jól magunkat? Na, tessék, ezt kóstold meg! Ugye hogy jó?
Látod, ha te meg én nem mérgeskedünk, egész jól el lehetnénk itt. Jobban, mint azok a méltóságosságok ott fent. Azoknak mind megvan a szerepük, nem csinálnak mást, mint eljátsszák azt. 
Minden este ugyanazt, nincs választásuk.
Régen én is azt hittem, ha jól ugrálok, lehetek tisztes, aztán hátraküldtek büntetésből a bástya mögé, pedig hát nem pont nekünk kellene védenünk?
Persze vannak olyanok is, akiknek mindent szabad. Lóhalálában nyargalásznak kedvük szerint, és nem számít, hogy feketére vagy fehérre lépnek, valahogy mégis minden megbocsáttatik, illetve inkább fel sem róják nekik. No, aztán vannak a feddhetetlenek, ők mindig csak tiszta fehérre lépnek.
Kényesen vigyáznak erre, pedig rendesen van vaj a fülük mögött. Persze, így csak átlósan futkoshatnak, nincs is sok hasznunk belőlük. Aztán ott a főnök is. Arra megy, amerre akar, senki sem számoltatja el.
Hogy mondod? A király? Á, dehogy. Az egy fogatlan vénség. Totyog csak jobbra, balra, nem ő mozgatja a bábukat. Aztán meg ott a karhatalom a két szélen, hogy szolgálják a királyságot, legalábbis úgy hiszik, de valójában a vezér ugráltatja őket. A király is csak egy bábu...
Egyébként is annyiféle nagyság van már, hogy egy ilyen egyszerű ember ki sem igazodik köztük. Minden gyalogra jut egy tiszt. Mindenki odavan a pozícióért, mindig egyre feljebb, pedig csak mi, egyszerű emberek kapnánk vezéri címet, ha beérnénk a célba, a túlsó szélre. Ha, persze, ha!
Nekem már nincsenek ilyen nagyra törő álmaim. Minden csatában bele kell akaszkodnom valakibe, aztán meg „se tüled, se hozzád”. Mindketten ott rekedünk a végéig. De ha már egyszer így van, miért is ne érezhetnénk jól magunkat? Nem kell nekünk egymással háborúzni, arra ott vannak a nagyok. Na ja, igaz, ők nem piszkolják be a kezüket, csak nyomják a propagandát, hülyítik az egyszerű népet, az meg majd megcsinálja nekik a balhét.
Én már öreg vagyok a folyamatos kardcsörgetéshez. Sok mindenkivel összehaverkodtam a tieid közül. Egyre nyugisabban is viseljük ezt a folyamatos háborút. Néha azért összeakadok egy ifjú titánnal, aki azt hiszi, tudja a tutit, de előbb-utóbb ő is rájön majd. De te egész értelmes vagy. Mi lenne, ha legközelebb is egy oszlopba állnánk? Jókat dumálhatnánk.
Mi? Hogy szó sem lehet róla? Azt mondod, nagy a pofám? Hogy ez egy agyas játék? Hogy meg kell fontolnom minden lépésemet, különben könnyen lekerülhetek a pályáról?
Na és mi van, ha nekem nem tetszik ez a játék, ezek a szabályok, amiket a tisztek hoznak? Mi van, ha nem is csak 64 mező van, ha nem más határozza meg, hogy mennyit léphetek és merre? Mi van, ha ezt az egész háborúsdit csak bedumálják nekünk?
Ha végiggondolom, hogy kik kerültek le a tábla mellé eddig, lehet, hogy jobb is ott a társaság. Ráadásul ott nincsenek szabályok. És lehet beszélgetni bárkivel.
Mit csinálsz? Te most leüttetsz engem a haveroddal? Megeszed a szalonnám, aztán felnyomsz?
Oké legyen nagyokos! Megyek a tábla mellé, a végtelen szabadságba. Egyre többen leszünk ott.
Na, most ki járt jól? Hogy stílusos legyek öregem: Sakk, Matt!