Feltépett sebek

Feltépett sebek

Egyetlen este is elég,
Kifakad, elönt az emlék,
Ugyanaz a bús fájdalom,
Arcokat mintáz falamon,
Maró elhagyatottságot,
Intést: eljön majd halálom.
Mert ő is elment,
Visít hűlt helye,
Pedig szívemben még meleg
Hangja egészen eleven,
Ahogy magamat kutatom,
Látom már, lassan sorvadok,
Egymásra dőlnek a napok,
Porfelhőben pillanatok, 
Én vadul utánuk kapok,
Hiába, már csak jajgatok,
Visszahúznak a hínárok,
Valaki után kiáltok,
Fullasztó ember-magányom
Sírva hordom, fájva állom,
Közben keresem a hitem,
Vagy legalább dacos szívem,
Hátha átírják a kottám,
Keserű, nyavalygó nótám,
Széttörve azt a "vak diót",
Láncot, tornyot, illúziót,
Lehetnék "sebzett gyógyító"!