Nézeteim a kritikáról

Írta: Fábián József


Közzétéve 5 hónapja

Megtekintések száma: 149



Nézeteim a kritikáról

A kritika a görög krimein igéből származik, ami azt jelenti: választani, elválasztani, azaz megkülönböztetni, szétszerelni.

Alapvetés, hogy a szétszerelés nem szétbarmolás. Ugyanúgy eszközök kellenek hozzá, mint az összerakáshoz, és szétszerelni is legalább olyan hozzáértéssel kell dolgokat, mint összerakni.

A szétszerelés nem lehet öncélú. Célja lehet annak kiderítése, hogy valami mitől működik, hogyan működik, de ugyanígy annak kiderítése is, hogy vajon miért nem működik, vagy miért nem úgy működik valami, ahogyan összeszerelője - elgondolhatóan talán - szándékolta, hogy működjön.

A szétszerelést bizonyos esetekben összerakás követi: az újonnan - lehetőleg az előzőnél jobban - összerakott dolog már hibátlanul, vagy legalábbis kevesebb hibával működik a diagnózist és a javítást követően, mint a szétszerelést megelőzően.

Van azonban, amikor a szétszerelt dolog oly sok hibától beteg, amelyeket a szétszerelés feltárt, hogy fölösleges javítgatni. Ilyenkor vagy szemétre kell hajítani, és újat készíteni, immáron a szétszerelés által feltárt hibák figyelembe vételével, azoknak a hibáknak lehetőség szerinti elkerülésével, vagy hasonló módon az egészet nulláról kezdve újra építeni. Általában ez és csakis ez - a működést akadályozó hibák feltárása, vagy a tökéletes működés demonstrálása - lehet a szétszerelés célja.

A hatékony, és célszerűen alkalmazott szétszerelés tehát nem az alkotót, mindig annak művét szereli szét. Noha sokszor előfordul, hogy alkotója saját magát teszi művébe, de az munkájának befejeztével  - ha akarja, ha nem - leválik róla, és önálló életet kezd élni, így, mivel a mű immáron függetlenné vált alkotójától, a szétszerelésnek sem szabad az alkotóra irányulnia, mindig kizárólag tárgyára, a műre.

Ez utóbbi alól a szabály alól azonban van kivétel: gyilkos, embertelen eszközök, eszmék alkotói esetében a szétszerelőnek kifejezetten nem szabad az eszmék esztétikai-logikai hibáit boncolgatni, és azt fejtegetni, milyen technikai bravúrokkal volt képes a mű a gyilkos, embertelen eszmét hiánytalanul átadni, vagy ott megállni, hogy milyen technikai hibák gátolták az alkotót emberellenes gondolatai hibátlan átadásában: a hiba ugyanis ezekben az esetekben alapvetően nem technikai/esztétikai/logikai hiba, hanem erkölcsi-etikai bűn. A hiba itt nem az eszközben, vagy a módszerben, hanem az eredeti mozgatórugóban, a szándékban van. Az ilyen "alkotások" kritikájaként szükségtelen a létrehozásuk során alkalmazott eszközök vizsgálata. Az egyetlen etikus kritikai magatartás ilyenkor az eredeztető eszmék gonoszságának, emberellenes voltának feltárása, esetleg az alkotó személyes motívációinak megvilágításával. Ezekben az esetekben az alkotó jellemrajza ugyanolyan fontos részévé válik "műve"kritikájának, mint az általa alkalmazott eszközök szemrevételezése.