Csak álmokat ne

Csak álmokat ne

Csak álmokat ne. Vén hiszékeny,
ülök a régi kerti széken
s nézem, hogy habzik fenn az ég,
árnyak gyűrődnek hófodorba
ahogy a lassú szél sodorja
álmos hajói tengerét.

Csak álmokat ne. Csendre vágyom,
kartonruhát egy lenge lányon,
lombok közt hogy a szél matat,
hajló fűszálat, rózsa szirmát,
ahogy porából versre ír át
elhagyott, nyári földutat,

csak álmokat ne. Semmi eszmét,
hogy tenni kell, és jobb lesz ez még,
kinek lesz jobb, nem érdekel,
a régi láng szívemre száradt,
fáradt vagyok, kegyetlen fáradt,
nem húz a vágy, hogy menni kell.

Csak álmokat ne. A szívem – felnőtt,
az égen nem látok mást, csak felhőt,
sárkány és tündér nem kísért,
nem álmodnék föl semmi szépet,
belém fulladt a nagy kísérlet
hogy égjek újra, semmiért.