A Hetedik összeesküvői

Írta: Udvarhelyi András


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 149



A Hetedik összeesküvői
Vers-próza–maraton és antológia bemutató

„Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én, amit akarok, azt gondolom!
Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.
Repülj képzelmem, csillagokig szállj…”
(Reményik Sándor: Gondolat szabad)

Összeesküvők

2021. július 17-e, szombat délután. Hőmérséklet 34 Celsius fok. Ferencváros. Irodalmárokkal, vagyis összeesküvőkkel zsúfolásig megtelt nagy terem a Fővárosi Művelődési Központban. A „tematika és ürügy”, az immár ötéves, A Hetedik Független Irodalmi, Kulturális Folyóirat és Alkotó Közösség első, hagyományos, nyomtatott antológiájának ünnepélyes bemutatása.

A Covid-járvány után az irodalombarátok már régóta várták, hogy végre együtt legyenek és ünnepeljenek. Mert ünnep volt ez a javából, ahol ugyan nem volt tűzijáték, nem voltak szóvirágos, politikai közhelyekkel teletűzdelt, gyűlölködő beszédek. A többségében békés tollforgatók „csak” meghallgatták huszonöt társuk írását. A felolvasók: Gyulay Zsuzsa Radnóti-díjas versmondó, Ferenczfi-Faragó Eszter és Ferenczfi János, A Hetedik szerkesztői valamint Pecznyik Ibolya és Pápay Eszter.

Engedjék meg, mielőtt részletesen beszámolnék az irodalmi délutánról és az antológiáról, megmagyarázzam, miért nevezem összeesküvőknek az irodalombarátokat. Hogy itt és most és akciósan és csak Önöknek, kedves olvasóim, leleplezzek egy nagy, országos, civil összeesküvést, amelyhez képest minden magát fontosnak tartó állami szervezet, egyesület, egylet jelentéktelen, még a parlament is. Elnézést az ironikus hangvételért, de időnkénti túlzónak ható dicséreteimet így igyekszem enyhíteni. Nem tagadom, elfogult vagyok. A Magyar Irodalom Köztársaságának tagjairól szólok most, az értelmes szomorúakról, az irodalomszerető, értő olvasókról, alkotókról, az „és mégis” cselekvőkről, a reménytelen reménykedőkről, akik igyekeznek leírni azt, amit a János bácsik és Mari nénik nem tudnak. A valóban humanista és demokrata gondolkodók összeesküvéséről rántom le a leplet. Ugyanis elárulom Önöknek, hogy a formális Magyar Köztársaság, a formálisan demokratikus hatalom alatti világot behálózzák ezek a lázadó civil sejtek. Szerte az országban, majd minden nagyobb településen működnek valódi, önkéntes, nemcsak szavakban demokrata, szabadságszerető körök, civil körök, irodalmi műhelyek, talán több száz is, több tízezer emberrel, akik – akarva, nem akarva – befolyásolják az ország életét és lakóinak gondolkodását. Akikkel szemben tehetetlen a mindenkori, magát mindig demokratikusnak hazudó, a civil szervezeteket mindig gyanúsnak tartó hatalom. Ezek az összeesküvők, vagyis humanisták, ugyanis tudják, amit a hatalom emberei minduntalan elfelejtenek, hogy „habár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr!”

Ezek az olvasó és író emberek tudják, amit Spinoza, a kevesek által olvasott és értett, holland, humanista filozófus vallott. A hatalom, a mindenkori, mindent megtehet, hazudhat, rágalmazhat, új irodalmi és történelmi kánont kényszeríthet ránk, bebörtönözhet, meghurcolhat, elhallgattathat bármikor bárkit, megadóztathat, megsarcolhat, megfélemlíthet, szolgává kényszeríthet, alattvalóvá degradálhat, elveheti szabadságukat, azonban egyet nem tehet: nem nyúlhat bele a gondolkodó emberek fejébe, nem változtathatja meg gondolkodásunkat, habár próbálkoznak a médián keresztül manipulálni, agyunkat mosni.

Vers-próza maraton

Az Irodalom Köztársaságának összeesküvői és annak „szekciója”, A Hetedik alkotói ugyanis többnyire meg tudják különböztetni a jót a rossztól, a hazugságot az igazságtól; kevésbé befolyásolhatók, manipulálhatók. Védett emberek. Miért? Mert olvasnak, írnak és gondolkodnak. Mert az olvasás és az írás lényegében gondolkodás. Nos, ilyen csendes, gondolkodó, összeesküvők voltak, akik 2016 januárjában létrehozták A Hetedik irodalmi online folyóiratot és ugyanakkor a szabadság, a szabad gondolkodás egy kis civil csoportját, és támogatás nélkül működnek a hatalom gyanakvása közepette. Saját pénzükből finanszírozzák működésüket. Ezért is gyanús ez gárda, mert a pénzhajhász hatalom, a mindenkori mindig gyanúsnak tartotta és tartja az ingyen dolgozókat és a civil kurázsit.

A hatalom nem szereti a szabadon, önállóan gondolkodó embereket

De arra nem gondolnak, hogy hamu alatt a parázs izzott, és izzik. Ma már több szerkesztővel – a Megyesi Nagy Imre és Fábián József vezette szerkesztőséggel, és több mint 300 külső szerzővel működik a folyóirat, és jelenik meg online, havonta. A Hetedik az országban megjelenő több, mint száz irodalmi folyóirat egyike. Ezek a folyóiratok tekinthetők soktémájú antológiáknak is, megismerhetünk sok írót, költőt publicistát, segítségükkel tájékozódhatunk az életben és az irodalomban. Ezek a szerzők nemcsak helyiek, az ország sok részéből verbuválódtak, mintegy jelezve, hogy az irodalmi összeesküvés országos. Ezek a szerzők nem is tudják talán, hogy virtuális barátaimmá váltak, mikor műveiket olvastam és olvasom, és arról sem – de most elárulom, ezt is akciósan –, hogy gyakran beszélgetek, vitatkozom velük, mert az olvasás tekinthető beszélgetésnek is. Néhány szerzőt hadd említsek, akiknek gondolkodását megkedveltem: Köves József író, Payer Imre költő, Tverdota György irodalomtörténész, Szecsődy Péter író és még sorolhatnám. Egy eszmében mindannyian egyetértenek, csak mentés másként. Az összeesküvés, a sajátos lázadás gondolati alapja a humanizmus, dologi megjelenése pedig a Mű, a folyóirat. Ezek az összeesküvők azt gondolják, amit Faludy György:

„A kultúra az egyetlen, ami megmarad belőlünk!”

Ezért olvasnak és írnak, mert tudják, hogy a kultúra megvéd bennünket az elbunkósodó világgal szemben. Közös kultúránk összetart bennünket.
Az irodalmi délután moderátora Ferencfi János alapító és Suhajda Attila zenei mindenes voltak, nagyban hozzájárultak, hogy valóban élmény legyen a délután, mert „Az Önként és Dalolva Társulat” – Tölgyesi Bella, Szilvási János, Vitányi Iván, Szarka Bence, Pivarnyik László – örömzenéjével ellensúlyozták a hőség okozta időnkénti figyelemkihagyást. De minden fellépő – Suhajda Attila, az Önként és Dalolva Társulat és Végh Gyula, Martinkó Gábor és Martinkó Ádám, Jeney Szilveszter – arra törekedett, hogy a nagyérdemű elégedett legyen. A műsor harmadik órájában kerekasztal beszélgetést hallhattunk a József Attila Emlékhely munkatársa, Losonczy Attila vezetésével. A kerekasztal lovagjai A Hetedik szerkesztői, Ferencfi János, Megyesi Nagy Imre, Fábián József voltak. Arra a kérdésre válaszoltak, hogyan szerkesztik A Hetediket, mi volt a célja az antológiának, milyen minőségi helyet foglal el az ország antológiái között,

Hitelesíteni szeretnénk szerzőinket

Ferencfi János felelt először.
– Kezdetektől azt valljuk, hogy hitelesíteni szeretnénk a szerzőinket, és az általuk létrehozott értéket. Nyomtatott kiadványunk, az antológia még ma is nagyon fontos eszköze ennek. Tehát komoly mérföldkő, hogy végre igazi, kézzel fogható, ízléses kötetben jelentethettük meg ezt a válogatást a Litera-Túra Kiadó segítségével. Az antológiák terén két véglet látható. A „fizetős” antológiákba szinte bárki bekerülhet. Ott a megjelenés csupán az anyagi helyzetedről árulkodik, hiszen azt mondja el, hogy volt rá pénzed. Az úgynevezett „kánon” műhelyei, azaz a hivatalosan támogatott folyóiratok, irodalmi szekértáborok által készített antológiák pedig egy nagyjából zárt közeg szűk táborából kínálnak válogatást. Aki egy ilyen táborba kerül, az tagja az úgynevezett kánonnak. Mi arra törekszünk, hogy színvonalas, esztétikai értelemben minőségi írásokat jelentessünk meg. Senkitől sem kértünk és kérünk azért pénzt, hogy bekerüljön, és természetesen azokat a szerzőket igyekeztünk megmutatni, akiket méltatlanul mellőz a kánon. Az első ilyen próbálkozásunk ez a kötet. Látjuk azt, hogy hol hibáztunk, mit kell okosabban megoldanunk legközelebb. Mégis azt gondolom, bátran vállalhatjuk a kötet színvonalát. Talán elfogult vagyok, de szerintem bármely könyvesboltban nyugodt szívvel elhelyezhetnék a kortárs szépirodalmi antológiák között. A kötet megjelentetésével arra törekedtünk, hogy ellensúlyozzuk a kánonalapítók túlsúlyát, mert sajnos alapvetően a szűkkeblűség határozza meg irodalmi életünket, kevés kivételes áttöréssel. Nem is oly rég a három „T” világát, a Támogatott, a Tűrt és a Tiltott kultúr-dikatatúráját éltük. Ez lényegében nem változott. A fokozatosan puhuló kádári diktatúrában egyszerűek voltak a viszonyok, hiszen a „központ” jelölte ki, hogy ki létezik az elérhető irodalomban, és kiről hallgatnak. A rendszerváltozás utáni szabadság növekedésével a helyzet bonyolultabb lett, de nem jobb. Alapvető emberi motiváció az érvényesülés, a megbecsültség és a hatalom. Az én kortársaim is a hetvenes-nyolcvanas években indultak el, amikor ez a rendszer még hatékonyan működött. Az irodalomban egy ötven-hatvan éves ember nem tekinthető öregnek. Tehát magyarázat kell arra, hogy miért indultak el ezek a karrierek akkor, amikor Petri, Faludy, és sokan mások hivatalosan nem is léteztek. Arra is magyarázat kell, hogy miért a hatalomhoz közel állók, nyüzsgők jutnak megbecsüléshez, megjelenési lehetőségekhez, és miért jut annyival kevesebb azoknak, akik ezeken a kapcsolati hálókon kívülre szorulnak. A hivatalos magyarázat erre az, hogy ők profik, a többiek amatőrök. Az amatőr fogalmon persze a dilettánst értik, a maga pejoratívvá egyszerűsített jelentésével. Persze, mint minden művészetben, itt is vannak amatőrök és dilettánsok. De ez nem azon múlik, hogy ki kinek volt az évfolyamtársa, vagy ki kivel szokott berúgni, ki melyik pártban nyüzsög. Az irodalomban keményen meg kell szenvedni az érték megteremtéséért. A tehetség pallérozható. Viszont…

A pallérozott tehetségtelenség pusztító

Mert hatalomvágyat szül. Ezért ódzkodom a „profi” szó használatától, mert senki nem lesz író vagy költő egy diplomától vagy ha a hatalom támogatását élvezi, ilyen-olyan „fontos” díjat, állami hivatalt kap, legfeljebb írástudó áruló.

A dilettáns és amatőr kérdésről Fábián József szerkesztő is kifejtette véleményét. A dilettante szó jelentése: műkedvelő. Eredeti jelentése szerint olyan személy, aki kedvét leli a művészetek élvezetében és művelésében. A „professzionalista” művészet kialakulása során a fizetett művészet feltehetően a céhek kialakulása idején ez a kifejezés – nyilvánvalóan önvédelmi–érdekvédelmi okokból – pejoratív jelentést kapott, és manapság azt értik dilettánson, aki „azt hiszi, hogy művészettel foglalkozik, pedig még…” és itt a megfelelő ágtól függő módon szakmai érvek jönnek: tisztességes rímei sincsenek, nincsen tisztában a ritmussal, a hangnemekkel, a képszerkesztési alapelvekkel sem. Nem, mintha az aranymetszés szabályainak ismerete bárkit képessé tehetne világhírű kép festésére. Az amateur vagyis amatőr olyan személy, aki egy területtel önszántából, kedvtelésből foglalkozik, a terület műveléséért nem kap fizetést, nem húz hasznot, nem ezen a területen végzett tevékenysége eredményeiből él. Ilyen szempontból ma Magyarország íróinak, költőinek kilencven százaléka biztosan amatőr, akkor is, ha egyes műveiért honoráriumot kap, hiszen tudjuk, hogy a művészek (legalábbis az írók és költők) túlnyomó többsége nem él meg művészeti tevékenységéből származó jövedelméből. A fenti két kifejezés azonban ma Magyarországon nem (elsősorban) ezt jelenti, hanem azt, hogy az e körbe tartozó alkotók mellőzhetők, figyelmen kívül hagyhatók, hiszen képtelenek valódi művész érték előállítására.

A Hetedik és az antológia célja…

…éppen az, hogy bemutassa: a dilettáns (műkedvelő) és amatőr (azaz nem professzionalista – mert az amatőr szó ellentéte a hivatásos) művész is alkothat, és alkot is olyasmit, amit nem szabad(na) elutasítani, figyelmen kívül hagyni, mert ezzel szegényebb lenne a világ. Ezt a célt szolgálják nyomtatásban eddig megjelent kiadványaink, és most megjelent antológiánk is. A színvonalat pedig a többszörös szűrő biztosítja. Az eredeti bírálat névtelen. Egy József Attila verset ugyanúgy névtelenül bírálna el szerkesztőségünk, mint Szabolcska Mihályét: a szerző ismerete nélkül, mint ahogy A Hetediknek és az antológiába beküldött írásokat is bíráltuk.
Visszatérve az amatőr-dilettáns-profi kérdéshez: a profizmushoz – azaz a dilettáns-amatőr körből való kikerüléshez – sok szerző úgy gondolja, elegendő a Magyar Írószövetséghez csatlakozni. Mintha a tagság egyben íróvá, költővé tenné. Ez ma már talán egyikünknek sem lenne lehetetlen, mivel csak két ajánló kell hozzá, és talán annyi írást, könyvet és ajánlót össze is tudnánk szedni. Megbecsültségünket jelenti, hogy ismertebb alkotók is megjelennek folyóiratunkban, és alkalmanként szerepeltek rendezvényünkön: Vörös István, Petőcz András, Kaiser László, Tverdota György, Turczi István, Zalán Tibor, Payer Imre, Litván Péter, de volt szerzőnk és szerkesztőnk Simon Adri, Debreczeny György… és még sorolhatnám.

Te magad légy antológia - kilencvenöt szerző 200 írás

Arra kérdésre, hány szerző került az antológiába, miként és milyen szempontok alapján választották ki a szerzőket, Ferenczfi János, A Hetedik alapítója így válaszolt. Az antológiába kilencvenöt szerző került. 195 írással. A kötetet Ferenczfi Faragó Eszter szerkesztette, többen részt vettek ebben a munkában. A válogatás egyszerű volt, ugyanakkor nagyon nehéz is. Az elmúlt évek legjobb írásait néztük át újra. Igyekeztünk a műfajok között egyensúlyt kialakítani. A szerzők lakóhelyét, foglalkozását, kapcsolatrendszerét, politikai pártállását nem vettük figyelembe.
Fábián József A Hetedik öt éves tevékenységéről beszélt, külön erre az alkalomra készített statisztikát.
– 2016 januárjában jelentünk meg első számunkkal. Eddig hetven "szabályos" folyóiratunk jelent meg, mindig a hónap elején. Voltak közöttük összevontak, például július-augusztus együtt, de volt hét különszámunk is, például Kapui Ágota és a József Attila vers-dal összeállítás. Külön összeállításaink az adventek idején jelentek meg. Ezek a megfelelő havi – decemberi – laphoz kapcsoltan jelennek meg adventi naptárként, naponta egy-egy új megnyíló ablakkal, amely egy új cikkre mutat. Öt év alatt 520 szerzőtől megjelentettünk 2000 írást. Adattárunkban 5488 cikk van, noha nem mind jelent meg végül. Ezek elolvasása, válogatása embert próbáló feladat. Ezért van több szerkesztője a folyóiratnak.

Nálunk valóban csapatmunka folyik

Ez érdem és hátrány is, hiszen az olvasás, az elbírálás, az egyeztetés időigényes. A megjelent írások túlnyomó többsége líra, vers, de örvendetes az epikai, kispróza, novella számának növekedése is. A szépirodalmon túl értekező próza, kritika is megjelenik, ezek gyakorisága is örvendetes módon növekszik. Képzőművészeti alkotásokat, hangfelvételeket, filmriportokat, interjúkat is megjelentetünk, részben a lapba ágyazva, részben youtube csatornánkon. Erre vonatkozóan közelítő statisztikám van 2021-ből, a beérkezett írásokról: vers: 728, novella, kispróza: 108, tárcanovella: 11, tárca: 1, riport, interjú: 8, kritika, recenzió: 3, dráma: 3 és idén először műfordítás, 1. A beküldött és megjelent írások 2021-ben: 714 írás feldolgozásával végeztünk az eddig beérkezett 831-ből. Közülük hatot visszavont a szerző. Elsődleges bírálat során – azaz két szerkesztő egybehangzó véleménye alapján – elutasítottunk 238-at. Harmadik szerkesztő véleményére 442 esetben volt szükség. Akkor történik ez, ha a két szerkesztő különbözőképpen ítél meg egy írást: akár úgy, hogy egyikük elutasítja, a másik nem, vagy különböző rovatba javasolja. Ilyenkor harmadik szerkesztő is megkapja bírálatra az írást, és két egybe hangzó vélemény dönt.
Folyóiratunknak négy rovata van: a Fókusz, Fórum, Forrás és a Függelék rovat. A Fókusz rovatba a kimagaslónak ítélt írások kerülnek, illetve a fontosnak ítéltek és a jó színvonalúak. A Fórum rovatba a jó írások mellett a jók, de vitathatók kerülnek. Valójában ezek egy részére szívesen jelentetnénk meg válaszokat, reakciókat is. A Forrás rovatba a szintén jó színvonalúnak ítélt művek kerülnek, amelyek minőségéből úgy ítéljük meg, nem kell kiszórni őket. Idén év elején bevezettünk egy újabb rovatot Függelék címen. Egymás között mentőövnek nevezzük. Ha egy írás nem illeszkedik egyik rovatunk szerkezetébe sem, de mégis értékesnek tartjuk ide kerül. Ilyenkor megkapja az írást Pődör György, a Függelék rovat szerkesztője, aki eldönti, érdemes-e megmentésre az anyag. Az elsődleges bírálat után a rovatvezetők is döntenek az adott írásról: belefér-e a rovatukba, és ha igen, akkor van lehetőségük későbbre tartalékolni. Ez azt jelenti, hogy ha a következő számra valami koncepció alakult ki a rovatban, akkor lehet későbbre tartalékolni írást. Ez persze megnövelheti egyes írások átfutási idejét. Nekem magamnak is van olyan írásom, amelyet 2019 adventjére küldtem be, és az adventi anyag szerkesztője tartalékolásra ítélte. Ma is tartalékban van. Az elutasítás, illetve megjelenés ötven–ötven százalék. Ez arról tanúskodik, hogy

A szerkesztők szigorúan a minőség alapján válogatnak

De alighanem nagyobb szigorúságra lenne szükség. Fontos, hogy a lap köré programokat is szerveztünk, ezek közül volt kiemelkedő az "Egy, ki tudja, hol a kapocs" című pályázat. Közreműködtünk más irodalmi-kulturális események szervezésében, lebonyolításában is, mint a József Attila Emlékhelyen megrendezett szonettpárbajok, vagy a József Attila vers-dal fesztivál, és mára hagyománnyá vált a lap évi két rendezvénye, amelyeken "élőben" is elhangzanak a lapunkban megjelent művek. Emellett időről-időre megjelenünk meghívásra, helyi tévécsatornákon, illetve voltunk Ukrajnában bemutatkozni.

Cél a „magas irodalomban” jelen nem lévő alkotók műveinek publikálása

– Minden antológia összeállítása kompromisszumokkal jár – mondta Fábián József, majd hozzátette –, a válogatás kettős szempontú volt. Egyrészt természetesen a minőség, másrészt szem előtt tartottuk, hogy lehetőleg minden szerzőtől szerepeljen írás az antológiában, akinek írása eddig megjelent a lapban. Mindazonáltal a fő merítési kör a 2020-as év megjelent írásainak köre volt. A válogatás több körben történt. Minden szerzőt felkért Ferenczfi János, hogy saját megjelent művei közül javasoljon megjelentetésre két művet. Emellett minden szerkesztőtől kért javaslatokat. Az így összeállt listát a szerkesztők 1-10 pontszámmal pontozták. A pontszámok összesítésével kialakult sorrend volt a válogatás alapja. A pontozás eredményének eloszlása alapján történt a válogatás – annak utólagos ismeretében a tervezett terjedelem, ezt anyagi lehetőségeink és a racionalitás szabta meg.

Miután jelenleg még az számít szinte kizárólag irodalomnak, ami nyomtatásban napvilágot lát – és úgy gondoljuk, hogy a Hetedik célja az úgynevezett magas irodalomban jelen nem lévő alkotók műveinek publikálása, és a magyar irodalom ilyen úton történő gazdagítása – ezért úgy vélekedtünk, hogy a lapban megjelent művek áttekintő, több szempontú, és minőségre törekvő válogatásával maradandóvá tesszük a legkiválóbb alkotásokat. Minden antológia kompromisszumokkal jár, ez esetben is így volt. A kigondolt és végrehajtott válogatási eljárás az anomáliák csökkentését volt hivatott biztosítani. Az antológia kizárólag a Hetedik folyóiratban már megjelent művekből került összeállításra.


Az irodalmi délután izgalmas eseménye volt a kerekasztal beszélgetés, amelyet Losonczy Attila, a József Attila Emlékhely és Múzeum vezetője, lapunk szerkesztője vezetett, aki indulásunk kezdete óta támogat bennünket.

Ezért érdemes élni

Megyesi Nagy Imrének a folyóirat főszerkesztőjének nehéz dolga volt, mert kollégái már csaknem minden lényegest elmondtak A Hetedikről és az antológiáról.
– Mindennél fontosabbnak tartom, – mondta – hogy köszönetet mondjak azoknak az embereknek, akik mindenkor mellettünk álltak, és velünk dolgoztak, valamint nem kevésbé azoknak a szerzőknek, akik ugyan pillanatnyilag csalódtak, de hinni mertek és akartak abban, hogy A Hetedik minőségi befogadó közeg. Azazhogy mindenkinek alkotói joga van hozzá, hogy hozzánk forduljon! És ekképpen közös reményünk az is, hogy a jó otthonra talált/talál nálunk.

Hadd mondjam el végül, hogy a jövőben tervezünk változtatásokat, mind strukturális, mind személyi – azaz feladatköri – összetételre vonatkozóan. Első lépésben például az értekezéseket, esszéket, recenziókat, ajánlásokat; a publikációs írásokat választjuk le a hagyományos bírálatokról. Rendkívül nagy szükségünk van fiatal, agilis, kortárs alkotó művészekre, akik szerkesztőként is hajlandók velünk dolgozni. Hála Istennek, már vannak ilyen alkotók, ugyanakkor kellenének olvasószerkesztők is, de ez nagyon komoly és hálátlan robotmunka, mert egyrészt végtelenül munkaigényes, másrészt ebben a közegben „bizonyos értékítéletek”, „bizonyos alkotók” részéről komoly kihívást jelentenek! Szóval, vannak megoldandó, lezáratlan kérdések, melyeket még tisztáznunk kell. Végtelenül hálás vagyok érte mindenkinek: alapítónak, szerzőknek, szerkesztőknek, kiadónak, Hajnal Évának, a Litera-Túra Kiadónak, mert végülis értelmet adtak annak, aminek az elmúlt öt évben éltem. Ezért érdemes élni.

Megyesi Nagy Imre lelkes szavai után ugyanilyen lelkesedést tapasztalhattunk amikor a zenés irodalmi vers- és prózamaratoni délután bezárásaként Suhajda Attila együttese, Az Önként és Dalolva Társulat, csupa felnőtt – Nemecsek hitével – előadta Geszti-Dés Fogadalmi dalát és énekszóval tolmácsolták A Hetedik és a „…te magad légy” antológia üzenetét:

Ha közel a vész, nem remeg a szánk,
Le fogjuk győzni, nekünk ez a hazánk,
Ez a pad, az a fal,
Ez a pár farakás,
Ez a dal, ahogy nő
Ez a szívdobogás,
Ez a jel, innen el
Soha nem szaladunk
Gyere mondd, hogy a Grund mi vagyunk.
Mért félnél, mért élnél, ha nem az álomért.
Mért félnél, mért élnél, ha nem az álomért.
xxx