„Egyszer kongó kolostorban...”

Írta: Ferenczfi János


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 141



„Egyszer kongó kolostorban...”

Ez a hetedik Hetedik! – Az Olvasó most épp A Hetedik hetedik kiadást olvassa. – S ezért is választottam címül József Attila versének hetedik sorát. – Nem kezdek fejtegetésbe arról, hogy a hetes szám szimbolikája mi mindent rejt magába. – Bűvös szám ez. A teljesség száma. A tisztaság és a szentség száma. – Fontos lapszám ez a mi számunkra is. – Kicsiny szerkesztői csapatunk megszámlálhatatlan munkaórát fektetett abba, hogy idáig eljuthattunk. – Szerzőink pedig azzal támogattak, hogy bírálatra, a megjelenés reményében írásokat küldtek nekünk. A nagyságrendjét tekintve, mintegy ezer írás került eddig elbírálásra, s kicsivel több, mint félezer jelent meg. –Nagy számok ezek, hiszen e munkát csak úgy mellékesen, - a mindennapos egzisztenciális küszködéseink, a nem kevés nehézséggel tele életünk újabb részeként végezzük. – Hálás vagyok a szerkesztő társaknak, - mert ez a folyóirat attól működik, hogy csapatként gondolkodunk és dolgozunk. Nagy dolog ez ma, amikor az önzés elfogadott, s az önzetlenség deviancia. – Jó ebbe a deviáns csapatba tartozni! Hálásak vagyunk a ma már ismert és elismert szerzőknek, akik nevüket, arcukat, - írásaikat adták e munkához. Jószolgálatuk kiváló marketinget jelent a számunkra. – Sokan bizonyára épp miattuk olvassák el a ma még ismeretlen, - de gyakran ígéretes, vagy egyenesen velük egyenrangú szerzők műveit.
De miért is írunk és szerkesztünk? – A világ sok szempontból kiüresedett. – Kit érdekel ma már az, ami emberi tartalmat hoz az emberek közé? – A világ kongó kolostor lett. – A külsőségek még értékekre utalnak, - amelyekre hivatkozva lojalitást és áldozatot várnak és követelnek mindannyiunktól. – De hazuggá vált minden, amit szentségnek hittünk. – Úgy tűnik, semmi szükség költőkre, írókra és irodalomra. – De mi épp ezért tudjuk, hogy nagyon is nagy szükség van mind ezekre. – A prófétákat a művészek közé sorolom. – A próféták többségét üldözték. Illés, vagy Jeremiás népszerűtlenek voltak, akik prófétai tevékenységük miatt közel jártak ahhoz, hogy életükkel fizessenek. – De, aki erre az útra lép, az egy bizonyos, - nagyon is konkrét értelemben az életével fizet. – Az igazat és a valódit igyekszünk megragadni, világgá kiáltani. – Ez önsors rontó tendencia! – Pöcegödörbe kerülhetünk, a megsemmisítésünket várva, mint Jeremiás. – Vagy elmenekülhetünk, a hitünket is elveszítve, mint Illés. – De nem tehetjük meg, hogy a művészet templomában hamis igéket szóljunk. – Mert templom ez, ha sokszor kong is az ürességtől. – Ide szegődtünk, ezt vállaltuk, - ez az életünk. – Bizonyos értelemben szembe megyünk a világgal, - de csak azért, mert a világ rossz irányba tart. – Nekünk kötelességünk, hogy az igazat és a jót képviseljük. – S nekünk sem lehet két szívünk. Lehetetlen, hogy az igaz művészet igaztalan életből fakadjon! – Nem hiszek abban, hogy a gyalázatos eszmék követőit művészként elismerjük, mintha az ember és a művész elválasztható volna. – Ugyan, melyik része választható el a testemnek úgy, hogy az ne okozzon működési zavart? – Lehetetlen, hogy az emberi tartás elváljék a művészi hivatástól!
Így tehát, igaz embereket igyekszünk felkutatni, akiknek az emberségét egyelőre a művészetükön át sejthetjük meg. Papok ők, - e kongó kolostor papjai. – S ha ma üres térbe, pusztába kiált is a szó, - az igaz szónak mégis el kell hangzania. – Van abban valami fenségesen misztikus, ha kongó falak között is felhangzik az, ami szent. – S láss csodát: ahol elhangzik az ige, ott lassacskán megjelennek a hívek. – Jeremiás könnyek közt láthatta meg, hogy szavai igazak voltak. Illés a pusztából visszatért, s látta elestét álnok üldözőinek. – Nem mese ez! – A világ ugyan Szodoma és Gomora útját járja, de néhány igaz emberért a kegyelem ideje tart még. – S talán lesz elég igaz, hogy a pusztulás helyett újjá szülessen mindaz, amiben hinni szép és érdemes. – Művészeink többsége ezek közé, az igaz emberek közé tartozik, akiknek emberségét követhetővé teszi az, hogy nem csak, s nem elsősorban értelemtől értelemig, hanem szívtől szívig, lélektől lélekiig szólnak üzeneteik.
Garancia nincs! – Jerikó falait fegyverek helyet hangszerekkel a kézben körbejárni hét napon át, - merő bolondság a „hozzáértőknek”. – Nekünk azonban másunk sincs, csak az a lant és az a kürt. – Ezekkel repesztünk falat. – Ez az életünk. – Erre születtünk! – Ámós szavával: „Ordít az oroszlán: ki ne rettegne? Az én Uram, az Úr szólt: ki ne prófétálna?” – A Hetedik ezt a teljességet keresi. – S biztos vagyok abban, hogy újra és újra igazán közel is járunk hozzá.
Ez a hetedik. Ez A Hetedik! – E szavakkal hirdetjük a kongó falak között is azt, amit elhallgatnunk lehetetlen volna. – S reméljük, e falak között egyre nagyobb közösség hallja meg a szót, melyet hirdetnünk nem lehetőség csupán, de életre szóló kötelességünk is.