20 év

20 év

Piros, fehér, piros, fehér. Ezt a sor mintát követte a fehér falak közt ma a nő, ahogy egyik gyöngyöt a másik után, mint életének eseményeit, fűzte fel. Egy jó, egy rossz. Egy fájdalmas, egy örömteli. Így játszott a gondolatokkal, mint kislánykorában a virágszirmokkal. Akkor tépkedett, most felfűz, házifeladatnak adta ki neki az orvos. Állítólag demenciája van. Egyedül maradt a kétszemélyes háló csendjében, miután a nővérkék távoztak, és gyógyszeres szekrényük zakatolása eltompult. A nyitott ablakok okádták be a hőséget. A dobozból egy piros gyöngyöt vett ki, amiről rögtön saját koraszületése jutott eszébe. Édesanyja arca, aki még a mai napig elsápad, ha arról kell mesélnie, mennyire megrémült, hogy elveszíti a lányát. A nő elhitte, hogy egy pillanatra az inkubátor melegét érzi. Állítólag a tudattalan a kora babakori emlékeket is eltárolja, jutott eszébe. Fehér gyöngy, boldog gyerekkor. Édesanyja születésnapi tortát süt, apa a hintát szereli fel a hátsó kertben, lány-énje pedig az osztálytársakkal játszik újonnan kapott játékaival a szobában. Meleg nyári délután van, párás a levegő. Piros gyöngy következett a dróton, fülében a gimnáziumi évek bántásai csengtek fel. Bántották, mert kövér volt, mert a szülei elváltak és új iskolába kellett mennie, mert fiús lány volt rövid hajjal. Szülei válása, ezen elmélázott. Piros vagy fehér gyönggyel fűzze-e fel?
Végül a soron következő fehéret választotta, mert úgy érezte, azzal a nappal végül is felszabadult. Megszabadult mindig kritizáló apjától, megszűntek az állandó veszekedések, anyjával pedig új lakásba költöztek, amit nagyon menőnek talált. Szégyennel keveredett megkönnyebbüléssel fűzte fel a gyöngyöt.

- Hát maga mit csinál? Egy idősebb, hálóinges hölgy csoszogott be az ajtón.
- Gyöngyöt füzök, Jöjjön, húzzon ide egy széket, magának is jut belőle.
- Hova készül maga ennyi gyönggyel? Ez a készlet egy egész óvodáscsoportnak is elég lenne!

Óvoda. Valami mintha felrémlett volna a szó hallatán a nő emlékezetében, de azt nem tudta, pontosan micsoda és miért. Nem emlékezett, hogy ő óvónőként dolgozott és ez a készlet az óvodás lányok gyöngykészlete, amit minden nap becipelt nekik. Hogy mennyire élvezte a közös alkalmakat a kislányokkal, milyen jókat beszélgettek közben barátokról és mesefilmekről, vagy, hogy ki mit csinál otthon. Nem emlékezett arra sem, hogy ezek az alkalmak mennyit jelentettek a lányoknak, hány könnycseppet és mosolyt csalt ki belőlük, és mennyire élvezte azt pedagógusként, hogy részese az ő fejlődésüknek. Hogy a lánya hozta be neki a dobozt, hátha visszatérnek hozzá az elmúlt 20 évének emlékei. Nem emlékezett a gyöngyökre, hogy igen kreatívan is össze tudja őket fűzni. Ujjai viszont igen, amire minden nap irigykedve rá is csodálkozott.

- Szeretek gyöngyöt fűzni, válaszolta végül. Mindig megnyugtat. Jöjjön, próbálja ki, invitálta a hálóinges hölgyet.
- Áh, nekem nincs türelmem hozzá, tudja az alkohol miatt, és a hölgy felmutatta remegő kezét.
- Nagyon sajnálom. Tudja mit? Fogadja el ezt tőlem ajándékképp. Nekem nincs rá szükségem, az orvosok szerint minden nap újat csinálok. – mondta a nő, és átnyújtotta a karkötőt a hálóinges hölgynek.