Kávészünet

Kávészünet

Forró, homokkal
teli szelet fogtunk.
A szárítókötélre teregetett
kérdéseink
apró recsegéssel
válaszoltak
a fogaink között.
Eddig mindig
segítettünk egymásnak,
te és én.
Nem voltunk mi,
ami néha összekap,
ami néha
étlapként nyílik szét hirtelen.
Most a kávéillat
gőzerővel rejti
előlünk a régi kulcsokat.
Talán zsebre kéne
vágni, nem vinni haza
soha többé...
Derékfájós emlék
az összebútorozás,
a szekrény kizárt
a harmadik emeletre.
Jól jön a hideg,
a szék fémkarfája
megtelik velem.
Az emberi dolgok
veszedelmesek.
Az empátia
csak egy megálló
a körút előtt.
Kanalad felébreszt,
vágyakkal,
de a csészében fekete
az arcod.