Kérdezd a fát

Kérdezd a fát

Kérdezd a fát, a víznek fodrait,
a szeptemberi árnyak nászdalát,
kérdezd, a kő, a szellő mit tanít,
s a kápolnában kulcsra zárt imát,
mi benn, a hűsben csendként porlad el,
magát örökké lényegítve át.
Kérdezd a fényt, e kóbor szellemet,
mi hű tükörként rád kacsintva itt
öledbe szórja mind a titkait,
mit útja közben, vétlen meglesett.

Kérdezd a várnak hegymagas fokát,
hol vándorsólyom néha megpihen,
s a táj felett a végtelenbe lát,
időzve sejtek útvesztőiben.
Kérdezd a földet: milliónyi kínt,
Pandóra vétkét (nincs tán oly barát,
ki ennyit nőnek megbocsátni bír),
miként lehet erénnyé szőni hát.
Mért lobban újra alkony-rőt zsarát,
gyümölcs ha érik, be mért futja pír?

Kérdezd a fát, a víznek fodrait:
mi tartja meg? Meder, gyökér, a hit?