Mondóka

Mondóka egy mondatban és 555 szóban

Lassan élesedik a kép, és egy fehér plafont látok, és bár fordítanám a fejem, de nem megy, mert mintha be lennék gipszelve tetőtől talpig, és a fertőtlenítőszagból, meg a pityegésből rájövök, hogy valószínű egy kórházban lehetek, és gondolom már meglehetősen régóta, mert a plafonon a fények már narancssárgák és a fák árnyéka is elnyúlik, mivel lassan lemegy a nap, és nem értem igazából mi történt, mert nemrég ittam meg a reggeli kávémat a kedvenc pisztáciás baklavámmal, és indultam dolgozni a mezőre, ahol valami statisztikai munkám lehetett, mert az rémlik, hogy számolnom kellett valamiféle állatot, de hogy mit, az most nem jut az eszembe, pedig mondta a főnököm a nevét, de csak arra emlékszem, hogy valami ismeretlen, nagy debella állatokat kellett kategorizálnom színek szerint, azaz fekete, fehér és tarka csoportba, de arra is emlékszem, hogy ez nem is volt olyan egyszerű, mert ha csak kis foltja volt, akkor ki kellett számolni a folt arányát az egész állathoz képest, és ha nem haladta meg a 15%-ot, akkor nem a tarka kategóriába, hanem a fehérbe kellett sorolnom, és az is rémlik, hogy a felület kiszámítása sem volt annyira egyértelmű, bár kaptam rá megoldóképletet meg valami programot, de sokat kellett mérni hozzá, és lassan már dereng, hogy amikor mérni akartam, mintha ott történt volna valami, mert az a nagy rohadt dög mindig odébb ment, én meg próbáltam menni vele, de ott a mezőn ez nem is olyan egyszerű, mert elbotlik az ember a fűcsomóban, és kerülgetnem kellett a sok trágyafoltot is, mert pont az új cipőmet vettem fel, mert senki nem szólt, hogy gumicsizmában menjek, mert persze hadd szívjon az újonc, főleg mert idegen és még a nyelvet is töri, pedig van otthon három pár csizmám is, az egyik szép virágmintás, de azt a feleségem használja inkább, és mivel nem akartam, hogy az új cipőm trágyás legyen, ezért próbáltam lefelé is figyelni, de így meg nem tudtam rendesen mérni, az a jószág meg csak ment előre, én meg elejtettem a notebookot, pont bele a trágyába, az a mocsok meg odébb is rúgta egyből, és betört a képernyője, de meg sem állt, csak ment előre, én meg olyan ideges lettem, hogy mit szól majd a főnököm, mert már eleve nem kedvelt, és hogy a harmadik napomon már összetöröm a számítógépet emiatt a böszme nagy állat miatt, ami mindig pont akkor lép csak odébb, mikor odaállok mellé a mérőszalaggal, és kihúzom, hogy leolvassam, de csak annyit látok, hogy harminc valahány, de az nem elég, mert annak a tetves programnak pontosan kell beadni a folt hossz- és keresztméretét, de ez a dög meg nem hagyja megmérni, és egyszer csak megcsúszok, és elesek arccal épp bele a trágyába, az a piszok meg megy tovább, és ekkor elöntött az ideg, felpattantam és elkaptam a farkát, majd dühből rántottam egyet rajta, hogy észbe kapjon már végre, hogy kivel szórakozik, de arra nem emlékszem, hogy észbe kapott volna, csak arra, hogy repülök hátra a korábban elrúgott notebook mellé a trágyába, és most meg csak a plafont tudom nézni, mert bele vagyok rögzítve az ágyba, és rohadtul fáj az oldalam és tuti, hogy több bordám is eltört és kába a fejem, gondolom az altatótól, mire aztán bejön valaki, de nem látom, csak a plafont és odamegy valahova az ágy végébe, és olvassa a kartonom, és megkérdezi, hogy jól olvassa-e, hogy engem Öztürk Mehemed-nek hívnak?