Múlt kor

Múlt kor

Maszkot cserélget, átírja magát.
Birtokot szerez, földeket ad át.
Büszkén zászlót bont, keresztet aggat.
Mit ma lobogtat, holnap szétszaggat.
Ábelt csodálja, Káintól tanul.
Fent ragyog: csillag, meglapul alul.
Tanulni tőle, tudni belőle,
hogy medvebőrre iszunk előre:
nem lehet. Kevés, mert mindig van és.
Megint a régi, rozsdaette kés.
Hazám ismeri, megtörtént sokszor,
hogy rá legyintett. Tán jön egy oly kor,
mikor nem kísért rosszlelkű szellem.
Nem temetetlen. Nincs kétely bennem:
a fény kisöpri, de árnya az a
„hazafi” foglya, és visszahozza.
Mindig sebet tép, szaggat az agyar.
Vadkanos múltad, makkszagú magyar!