Télapóm hajdan

Télapóm hajdan

Hiányzik az igazi tél,
az a hó takarta, békés,
hol dunnás föld álomra tér,
s kabátban szuszog a bélés.

Éber bennem gyermekkorom,
szűk esztendők, a nagy család,
vaskályhánk és vele korom
s a fából szegelt hólapát.

Útig ásva a hófúvás,
tegnap hamujával szórva
pisszeg a csönd, nincs szó, zúgás,
mintha lelkemben lopózna.

Már egyre messzebb a távol,
erdő fölött a csillagok,
elsuttognám neki bárhol,
nagyon vártalak, itt vagyok.

Merre jársz, drága, vén, hamis?
Igazi voltál, még a jó,
hittem benned én magam is,
te láthatatlan Télapó!

Apám emlékére
(Téli csillagfátyol kötetemből)