Apokrif imádság

Apokrif imádság

Gyöngeségünkben, Uram,
téged teremtettünk magunknak
saját képmásunkra.
Fehér szakállas, jóságos nagyapót,
büntető istent, villámló haraggal,
majd bölcsen figyelő távolodót,
aki messziről int felénk,
és ránk bízza, hogy megyünk-e utána.
Képzelőerőnkből, lásd, ennyire tellett,
bocsáss meg érte!
És bocsásd meg, ha nap mint nap
vétkeinkkel zaklatunk,
de gyávák vagyunk
feloldozás nélkül hordozni
vélt vagy valós bűneinket.
Kellesz nekünk, hogy megerősítsük lelkünket,
így talán majd nem féljük annyira a halált.