Arcunkra fagy

Arcunkra fagy

Mint a szakadt szórólapcafatok,
olyan ez a január délután.
Ajtókon és szájon zárt lakatok,
néhány lámpa pislog már tétován.
Már a sarki kocsmát is bezárták,
még körbelengi a régi húgyszag
csikkeket kínálgatnak a járdák,
s a buszmegállók sok firkát gúnynak.
Autók, buszok monoton sora
fűzi egybe a céltalan időt,
itt a magánynak nincs neme, kora,
a remény sejti, nem vesz új cipőt.
Kinek dolga van, megy, de óvatos,
homlokára ráncot varrt a jövő,
ígéretektől lelke ótvaros,
csak az adósság s gyerek a növő.
Koldus arcán elfagyott az ideg,
szívét védi karton, ruha, bordák,
amikor körbejárja a hideg,
de az ujja csonkább, mint az ország.