Időpont

Közzétéve: 7 órája
Szerző: Banka Anna
Első közlés Novellák és kisprózák
Időpont

Kispróza, novella, időpont

Időpont

Csermely Beáta magabiztosan ült irodájában a csendes, angyalföldi, nemrég felépült ház második emeletén. A berendezés egyszerűségét kiemelte egy óriási térkép, amely Beáta feje felett függött, és Magyarország településeit ábrázolta, a vármegyék nagyobb városaival. Az asztalon példás rendben sorakoztak a szórólaphalmok, csábító, színes felhívó szövegekkel és képekkel.

A szomszéd szobában Amálka dolgozott: apró, egérszerű teremtés, rövidlátóan hajolt közel a monitorhoz, éppen az ügyféllistát frissítve. Bea nemrég alkalmazta, hogy megossza vele felszaporodott teendőit.

– Kezdenek már elavulni a nyomtatott anyagok, arat a digitális megjelenés. Mi lenne, ha reklámban nyomulnánk? – szólt ki óvatosan főnöknőjének.

Beáta nem volt túl tehetős, de mióta turisztikai irodáját megnyitotta, meglepő gyorsasággal gyarapodott ügyfélköre, valamint bankszámlája. Egyedül élt, nem számítva Kócián nevű perzsa macskáját, egy arisztokratikus, kényes kandúrt. Előzőleg egy multinál dolgozott a könyvelésen (nem Kócián, hanem Bea): számlákat érkeztetett egy program segítségével.

 - Beuska – jegyezte meg akkoriban gyakran barátnője, Elvira, akivel hetente kétszer rablórömizett –, csodálom a monotóniatűrésedet, ahogy a munkádat végzed.
– Igen, nagyon alacsony hibaszázalékkal dolgozom – mondta büszkén. – A főnök szeret. Most kaptam fizetésemelést.

Mialatt a multi kenyerét ette, már a negyvenes évei vége felé járt. Szürke, száraz haját hanyag lófarokban hordta, körmei nem ismerték a lakkot.

– Beuska – mondta néha Elvira –, ideje lenne egy kis tatarozásnak: hajfestés, zselés körmök meg miegymás – célozva Bea gyakran viselt, slampos kockás szoknyájára és Tesco feliratú pólójára.

Beáta azonban jól elvolt, nem ácsingózott kandi férfitekintetekre, mióta Edust kidobta. A férfi hatalmas étvággyal és erős kritikai érzékkel rendelkezett, és Bea megunta, hogy állandóan főzzön rá és mosogasson.

Bea kényesen vigyázott az egészségére, minden szűrésre eljárt. Mondhatni, hipochonder  volt. Egész évre elkészítette az egészségmegőrzési táblázatát Excelben, az arcüregtisztítástól kezdve a bélmosásig. A lakóhelye szerinti szakrendelések egész arzenálját igénybe vette. Szűretett fogra, szemre, tüdőre és még nyolc különféle szervre. Mióta bevezették az időpontkérést, az EESZT-n vadászta azokat, hetente több órán keresztül. Sajnos Budapesten már hónapokkal előre elfogytak az időpontok.

Egy nap Beáta szórakozottan továbbgörgetett az egérrel, és a kurzor megállapodott Kisvárdán, ahol egy ígéretes urológiai rendelő kínált időpontot a következő hétre. Enyhe húgyúti fertőzést diagnosztizálva magán, nagy lélegzetet vett, és felkiáltott:

– Ezt megcsípem, Oszi!

Ezzel megindult a lavina. Havonta két-három szabadnapot felhasználva Beáta körbelátogatta Magyarország településeit: a mammográfiától a csontritkulásig kipróbálta és megismerte a hazai egészségügyi hálózatot. Precízen rangsorolta a szolgáltatások minőségét, kitérve az orvosi és asszisztensi állomány szakértelmére és viselkedésére.

Az Alföldön a gyógyvizek hatását tanulmányozta, bejárta a Zalai-dombságot, és rögzítette a házias ételeket kínáló éttermek helyszíneit. Utazásai alatt Kóciánt macskabarát szomszédnője fogadta be.

Beáta hátradőlt a székében, és rápillantott az órájára. Csengettek. Megérkezett Boros Dezső.
Mosolyogva kezet fogott a decens úriemberrel.

– Boros úr, ahogy korábban megbeszéltük, találtam Önnek egy kardiológust Domonyon, holnaputánra. Feleségének ugyanott egy nőgyógyászt, valamint a gyermeknek a szomszédos településen egy szemészt, aki kancsalság specialista. Remek panzió és egy gyógyfürdő is van a közelben. Elkészítettem a dossziét a rendelések helyszíneivel és időpontjaival, a turisztikai látnivalókkal és az útvonaltervvel. Összesen két éj, három nap. Kérem, a megegyezés szerinti szervezési díjat a megadott bankszámlaszámra szíveskedjen utalni. Amálka kiállítja önnek a számlát.

Boros úr elégedetten távozott, hóna alatt a gondosan összeállított útitervvel.

Hamarosan megjelent Katika is, elégedettségében ragyogva.
– Beácska, köszönöm, hogy remek reumatológust talált nekem Mágocson. A vállam teljesen rendbe jött, és ilyen jó lángost sem ettem még sehol, mint ott!

Beáta örömmel gondolt arra, hogy aznap még három ügyfelet fogad. Felnézett a szemközti falra akasztott nagyméretű plakátra, amely büszkén hirdette irodája szolgáltatásait:

TERVEZTESSE IDŐPONTJAIT BEUSSAL!
Szűrés, kezelés minden szervre,
nincs gondja az útitervre,
az országban minden rendelő
az Ön számára elérhető, üdüléssel összekötve!