Szavakkal festek

Szavakkal festek

De szép a táj! A hó pihél,
bennem egy érzés égig ér,
mint egy szép ima, úgy hat át,
melenget, mint egy új kabát.

Fehér a hegy, s a háztetők…
Hólepte, régi, vén fenyők
palástban állnak peckesen,
le kell most mindezt festenem.

Szavakkal festek képeket,
valóság és a képzelet
karöltve ringnak, bonganak.
s születnek színes oldalak.

A Nap, egy sápadt rézkerék –
ereje egyszer lesz-e még,
hogy izzó csókját arcomon
érezzem itt, a balkonon?

De gyenge fénye rám vetül,
és érzem mélyen, legbelül,
a biztatást, s a szép reményt…
Majd írok róla költeményt!

Szívemben béke, s hála van,
papírra omlik lágy szavam,
s születnek míves létmesék,
festmények, zengő verszenék.

A hó csak hullik csendesen…
Tollamat most már elteszem,
és elmerengve nézem itt
papírra festett képeit.