Amiről mindenki hallgat
Írta: Takács Zoltán
Közzétéve 4 napja
Megtekintések száma: 19
Amiről mindenki hallgat
Olyan voltam, mint a pók a mosdóajtó feletti sarokban. A kutya sem figyelt rám. Kit érdekel egy öreg borbogár! Szótlanul támasztottam a fejemet a boxban megbújva, amikor a két férfi sokára visszaért a kocsmába. A harmadik, a nagyhangú, már nem volt velük. Tiszta sár volt a cipőjük, még a nadrágjuk szára is. Odaálltak szótlanul a pult végéhez. A kocsmáros hozzájuk lépett, azok alig láthatóan bólintottak. Kirakott eléjük két poharat, majd töltött nekik. Az üveget ott hagyta. Felhajtották az italt, majd az idősebb mindkettőjüknek újra öntött.
Szótlanul, mint akik nem is élvezik, mintha ez csak a dolguk lenne, hajtották fel újra és újra a poharakat.
A parkolóba beforduló rendőrautó villogója kék csíkot festett a falra. A rendőr benézett az ajtón, észrevette a pult végébe húzódó párost, és elindult feléjük, de meggondolta magát és leült az egyik bárszékre. Kért egy kólát majd feléjük fordulva vizslatta őket. Szeme végigfutott a sáros cipőjükig, majd a szemükbe nézett. Azok állták a tekintetét. A nézésük sötét volt, merev.
A rendőr visszafordult a pult felé, magához húzta a közben odarakott poharat, kortyolt belőle. Kis idő múlva bólogatott néhány aprót, mint aki végig gondolta a dolgot, majd kiitta az üdítőt, odarakott a pultra némi aprót, kilépett az ajtón, beült a kocsiba és eltűnt a távolban, a falon futkosó kék csíkkal együtt.
Az üvegből addigra már csak fél- félpohárnyi jutott a két férfinak. Az idősebb igazságosan kitöltötte, felhajtották, majd elindultak a kijárat felé. A kocsmáros mélán nézte utánuk a becsukott ajtót. Nem írta fel a fogyasztást. Csak a két szélső bárszék lábtartójára ragadt sár maradt utánuk.
...
– Mi történt a kocsmában, miután bement az áldozat?
Az ügyész a helyi rendőrségre hívta be a kocsma közönségét. Előttem a pincérnő volt, láttam ahogy megszeppenve, az orrát törölgetve ment el.
– Egy darabig csak szótlanul ivott az egyik asztalnál, majd, amikor már elég volt benne, elkezdett kötekedni Jimmy-vel.
– Jimmy Brannan?
– A vezetéknevét nem ismerem. Mindenki csak flipper Jimmy-nek hívja. Kissé nehéz agyú a srác, Dawn kóros. Amikor végez a fatelepen, eljön a kocsmába rendel egy sört, de a felét se issza meg, csak estig ott játszik a rozzant flipperen. Már rég ki kellett volna dobni azt a vackot, több része már nem is működik, de Jimmyt teljesen elbűvöli. A kocsmáros a kedvéért a pénzbedobót is kiszerelte belőle.
– Mit csinált az áldozat Jimmy Brannanel?
– Először csak löködte hátulról, miközben az flipperezett. Egy darabig szó nélkül tűrte, aztán elszakadt a cérna, és szembe fordulva vele kiabálni kezdett, mire az „áldozat” orrba verte. Jimmy sírva tántorgott ki – mondtam, majd kivettem a doboz cigit a zsebemből és kérdőn az ügyészre néztem.
– Folytassa! – szólt rám az ügyész, majd a cigire nézve bólintott.
– A kocsmáros kijött a pult mögül, és felmosta Jimmy vércsöppjeit, majd az „áldozatra” nézve megkérdezte, hogy most ezt nagyon muszáj volt-e, mire az elkezdett kiabálni, meg fenyegetődzni. Ekkor jött be a fickó felesége és a fia – szippantottam a cigiből, majd
folytattam. – A nő pénzt akart kérni tőle, hogy kicserélhesse a fia fején a kötést, mire az elkezdett kiabálni vele. A traktoros rászólt, hogy ne csinálja már, mire az leüvöltötte, hogy úgy beszél a törvényes feleségével, ahogy akar, majd elkergette a nőt. Mikor egy másik fickó is rászólt, mérgében hátba lökte az asszonyt, aki orra bukott. A gyerek elkezdett sírni, a nő feltápászkodott, majd az egyik kezével a vért törölgetve az arcáról, a másikkal a gyereket maga után húzva kiment a kocsmából.
Az ügyész tekintetét kerestem. Vajon milyen hatással van rá a sztori, de nem tudtam kivenni semmit.
– Miután a feleség elment a fickó tovább ordibált, hogy „az ő családjában ő a törvény”, és senki se merjen beleszólni, mert azt megöli.
– Mi csinált utána?
– A „törvény”? – kérdeztem gúnyosan, mire az ügyész elhúzta a szája sarkát, de nem javított ki, csak bólintott. – A kocsmában tartottak tőle az emberek. Mindenki csak nézett a poharába azzal a fura tekintettel, mint amikor meghozzák a döntést magukban, hogy az igazság nem ér nekik annyit, hogy konfliktust vállaljanak érte. Voltak, akik előtte körbe néztek, hogy lesz-e valaki, aki vállalja, aki mögé állhatnak, hogy így ne kelljen majd szembe nézniük a saját gyávaságukkal.
– Szóval senki sem csinált semmit?
Csak bólintottam. Az már nem tartozik rá, ami utána történt.
...
Aznap este, a záróra után mikor hazafelé ballagtam az árnyékban, az árokparton ott láttam a fiatalabbat, négykézlábra esve hányt, pedig nem ivott annyit. Az idősebb mellette állt és próbálta megnyugtatni a fiatal lelkiismeretet, hogy nem volt más lehetőség, hosszú évek óta csak tűri mindenki. Soha nem változna meg a helyzet. Nem lehet rettegésben élni, muszáj valakinek a valódi igazságot képviselni.
...
A kihallgatás utáni éjjel nem tudtam elaludni. Az egész újra ott forgott a fejemben: – Igen, ügyész úr – zártam le magamban a dolgot. – Ha az „igazság” és a „lelkiismeret” teszi a dolgát, ott halott a „törvény”, és ez lehet, hogy így van jól...